Okosszélvédőt fejlesztettek ki Salgótarjánban
Okosszélvédőt fejlesztett a salgótarjáni Salgglas Zrt. által vezetett konzorcium, a csaknem másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta. Az úttörő megoldás lehetővé teszi, hogy egy jármű szélvédője kijelzőként is tudjon funkcionálni, így tartalmakat lehessen megjeleníteni a teljes felületén.
Kétféle prototípust is létrehoztak.
A „demobox” egy könnyen szállítható szimulátor, a másik pedig egy ténylegesen működő Jeep Wranglerbe épített szélvédő.
A két hardvert a 2021. évi Automotive Hungary Expón mutatták be a Salgglas standján, ahol három napig folyamatosan tesztelhették a felhasználók. Mint kiderült, számos szoftveres újdonságot is rejtenek a prototípusok. Ilyen az újfajta gesztusvezérlés, a különböző fénykitakarási lehetőségek (vakító fények semlegesítése), vagy például a kevert valóság megjelenése, amely kiegészíti a szabad szemmel látott valóságot rossz látási viszonyok között.
A RENDSZER segítségével A VEZETŐ SZÁMÁRA EGYETLEN VESZÉLYFORRÁS SEM MARAD LÁTHATATLAN.
A Salgglas egyebek mellett az Audi, a BMW, a Mercedes márkák autóihoz gyárt szélvédőket – írta az MTI.