Ez az új terápia áttörést érhet el a daganatos betegeknél
Az Európai Gyógyszerügynökség emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) a július közepén megtartott ülésén pozitív módon nyilatkozott a melanoma kezelését célzó Opdualag készítményről. A melanoma a rákos megbetegedések egy agresszív fajtája, ám ha időben észreveszik, akkor jól kezelhető.
A gyógyszert tizenkét éves vagy annál idősebb serdülők és felnőttek előrehaladott melanomájának első vonalbeli kezelésére ajánlják. A készítmény használatát kizárólag egy onkológus szakorvos írhatja fel. A készítményt olyan pácienseknek ajánlják, akiknek a melanómája nem operálható vagy áttétes – írja az Orvostovábbképző Szemle.
Az Egyesült Államok Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerügyi Hivatala, az FDA már március tizennyolcadikán engedélyezte a készítmény forgalomba helyezését, azonos márkanéven. A kérelmező ebben az esetben a Bristol-Myers Squibb Company volt. A gyógyszer klinikai vizsgálatában 714 olyan személy vett részt, akiknek a betegségük már a harmadik vagy a negyedik stádiumban volt.
A vizsgálatok kimutatták, hogy az Opdualag leggyakoribb mellékhatásai között a mozgásszervi fájdalom, a fáradtság, a kiütés, a viszketés és a hasmenés szerepelt. A leggyakoribb laboratóriumi eltérések a csökkent hemoglobinszint, az alacsony limfocitaszám és csökkent nátriumszint voltak.