
A világ népessége hamarosan eléri a nyolcmilliárdos mérföldkövet

További Tudomány cikkek
A világ népessége az előrejelzések szerint november 15-én éri el a nyolcmilliárd fős mérföldkövet, és a The Guardian szerint egyesek aggodalmukat fejezik ki a növekvő népességszám hatása miatt egy olyan világra, amely már így is hatalmas egyenlőtlenségekkel, éghajlati válsággal és háborús konfliktusokkal küzd, melyek miatt emberek tömegesen hagyják el lakhelyüket.
Natalia Kanem, az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) ügyvezető igazgatója azonban arra sürgette az országokat, hogy ne essenek pánikba, hanem inkább a demográfiai változások által leginkább veszélyeztetett nők, gyermekek és marginalizált emberek megsegítésére összpontosítsanak.
Az igazgató szerint ha a kormányok csak a számokra koncentrálnak, akkor fennáll annak a veszélye, hogy olyan népességszabályozást vezetnek be, amelyről a történelem bebizonyította, hogy hatástalan, sőt veszélyes.
A kényszersterilizációs kampányoktól kezdve a családtervezés és a fogamzásgátlás korlátozásáig számolnunk kell a népességnövekedés visszafordítására irányuló politikák hosszú távú hatásaival
– mondta Natalia Karem. Szerinte nem szabad hagyni, hogy megismétlődjenek az emberi jogok sértései, amelyek „megfosztják a nőket attól a lehetőségtől, hogy eldönthessék, hogy teherbe essenek-e, vagy hogy mikor essenek teherbe”.
A világ 60 százaléka kevésbé termékeny
Hozzátette, hogy a népesedési pánikkeltés csak eltereli a figyelmünket arról, amire koncentrálnunk kellene.
A csökkenő születésszámoknak köszönhetően a világ népességnövekedésének üteme, amely az 1960-as évek végén valamivel több mint évi 2 százalékos csúcsot ért el, mára 1 százalék alá csökkent. Az ENSZ becslései szerint az emberek mintegy 60 százaléka olyan országokban él, ahol a termékenységi szint az elismert helyettesítési szint (amikor a népesség egyik generációról a másikra pontosan pótolja önmagát) alatt van, azaz átlagosan 2,1 születés jut egy nőre.
A spektrum másik végén mindössze nyolc ország – köztük Nigéria, Etiópia és a Fülöp-szigetek – az előrejelzések szerint 2050-re a teljes népességnövekedés felét fogja kitenni. Ezen országok egyike, India várhatóan jövő évtől megelőzi Kínát, és a világ legnépesebb országává válik.
(Borítókép: Laura Lezza/Getty Images)

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Hulk Hogan volt neje kiborította a bilit, tönkrement a család
Linda Hogan videóban omlott össze.
2 perce
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34