
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A biotechnológiai vállalat kedden közölte, hogy az egyénre szabott bőrrák elleni vakcinaprogramja sikeres volt a tanulmány középső fázisában, aminek alapja a Covid–19 vakcinákhoz is használt mRNS-technológia.
A vizsgálatban 157 súlyos beteget kezeltek, akik a bőrrák gyakori típusában, melanómában szenvedtek. A cég részvényeinek árfolyama kedd délig 21 százalékkal emelkedett a sikeres vizsgálati eredményeket követően – írja a Business Insider.
A Moderna amerikai partnere 2016 óta a Merck & Co. gyógyszergyártó. A cég a világ egyik legjelentősebb onkológiai gyógyszeripari vállalata, a Forbes szerint a piaci kapitalizációja jelenleg 266 milliárd dollár, több mint 70 ezer munkavállalója van.
Első körben a páciensek átestek egy daganateltávolító műtéten, majd a Merck gyógyszergyártó rák ellen használt legelterjedtebb gyógyszerével, a Keytrudával kezelték a betegek egy csoportját. Emellett a másik csoportnak a Moderna személyre szabott vakcináját adták be, melyet a betegek daganatának egyedi DNS-éhez fejlesztettek ki.
Végeredményben sokkal jobban hatott a Moderna rákterápiája arra a csoportra, amelyik a Moderna személyre szabott vakcináját kapta:
44 százalékkal jobban csökkent a rák kiújulásának és halálozásának aránya a Keytruda-vakcinával ellátottakhoz képest.
A Moderna CEO-ja szerint a Moderna mRNS-megközelítése jelenti a siker kulcsát. A Moderna az mRNS-t használja arra, hogy bejusson az immunsejtekbe, és arra utasítsa ezeket a sejteket, hogy termeljenek bizonyos fehérjéket. Ezek végül segíthetnek az adott személy daganatos megbetegedése elleni küzdelemben.
Hozzátette, olyan áttörésre számít, mint a Keytruda esetében – a Merck rákterápiája 2022 első kilenc hónapjáig 15,5 milliárd dolláros forgalmat hozott.
(Borítókép: a Moderna Covid-vakcinái. Fotó: Ina Fassbender / AFP)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
Az írónőt nem érdeklik fia merészebb jelenetei, de örül a sikerének, amiért szerinte megdolgozott.
február 26., 07:21
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
Sokan jól szórakoznak ezen, ám a legtöbbek egyszerűen nem értik, mi történik.
február 26., 05:41
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.
február 26., 06:49
Újra megházasodott Miklós görög királyi herceg.
február 26., 05:39
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
február 26., 06:04
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
A főutat teljes szélességében lezárták.
8 perce
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25