Hidrogénhajtású luxusautó szériában

2000.05.20. 12:58
Münchenben a BMW bejelentése szerint "a világ első szériában gyártott hidrogénmeghajtású autóján" dolgoznak. Erre sokan felkapták a fejüket, hiszen folyékony hidrogént a tankjukban cipelő autók már évek óta léteznek, de csak tanulmányautóként vagy hamvában holt prototípusként róják a nagyvárosok utcáit. Kis szériában, alig 15 példányban készült eddig valódi hidrogénüzemű BMW. De a bajor autógyár már jövőre szeretné az árlistáján szerepeltetni a BMW 750hL típust.
Úgy tűnik, a BMW jó példával kíván nyomást gyakorolni az autós világra, hogy így mozdítsa előre a hidrogénautó fejlesztésének ügyét. Még sehol nem épült ki a hidrogénkutak hálózata, mert ilyesmire eddig igény se merült fel. A müncheni autógyár abban bízik, hogy az új típusú üzemanyag irányti igény jóformán automatikusan gondoskodik majd a kúthálózat elterjedéséről.

Hidrogénmotor a laborban
Addig viszont még hatalmas benzinmennyiség folyik le az autók "torkán", illetve a tankjukba. A BMW azzal számol, hogy 2005-ig a márka minden németországi képviseletének környékén lehet majd hidrogént tankolni. Öt évvel később pedig a reményeik szerint talán egész Európában kiépülhet a megfelelő kúthálózat. A hosszútávú tervek szerint 2020-ban a BMW-flotta nagyobbik fele már szennyezésmentes üzemű lesz, vagyis a kipufogóból csak vízgőz távozik.

Jelenleg 15 példány létezik

Jelenleg a BMW legkisebb szériában gyártott legújabb típusából csak 15 példány létezik. Thomas Steffes, a vállalat szóvivője mégsem zavartatja magát, és következetesen "kisszériában gyártásról" beszél. Szerinte "egyszer valahogy el kell kezdeni." Az autógyáraknak egyébként nem csak a hiányzó hirdogén-töltőállomások, hanem az alternatív üzemű járművek eladási ára is fejtörést okoz. A Mercedes Citaro, egy hónappal ezelőtt bemutatott, hidrogénüzemű városi buszért például a normális ár többszörösét, csaknem 2,5 millió márkát kéri a gyártó.

Lang, azaz hosszú

A legnagyobb jelenleg kapható BMW ruhájába öltöztetik az alternatív meghajtású jövevényt. A 750i-ben eleve benne van az 5379 köbcentiméteres lökettérfogatú V12-es motor. Az eddig is gyártott 750iL limuzin és az új 750hL ehhez képest még a 40 centiméterrel megnyújtott karosszériával is büszkélkedhet.

A BMW ezt a hibát nem akarja elkövetni. A BMW 750hL fogyasztói a szóvivő szerint nem lesz magasabb a hagyományos üzemű 7-es sorozat árszintjénél. "A hidrogénautót el kell tudni adni, és a túl magas ár ezt megakadályozná" -véli Thomas Steffes.

A hidrogénhajtású BMW nem lesz olcsó

Nem lesz ennek ellenére sem olcsó a hidrogénhajtású BMW. Az új típus a 7-es sorozat árát figyelembe véve "150 és 200 ezer márka közötti áron" lesz kapható. A konkrétumok majd jövőre derülhetnek ki, amikor a 750hL felbukkan a BMW kereskedők árlistáin is.

Kívülről, és a motorháztető alatt a 750hL alig különbözik benzines üzemmódú testvéreitől. A 12 hengeres V-motor hidrogén üzemmódban 204 LE (104 kW) csúcsteljesítményt ad le. A gyár szerint a 750hL 9,6 másodperc alatt gyorsul fel óránként 100 kilométeres sebességre, és 226 km/h a csúcssebessége.

A 140 literes biztonsági tankba férő cseppfolyós hinrogénnel a 7-es BMW a gyári adatok szerint 350 kilométert tehet meg. Ezen felül természetesen megmarad a hagyományos benzinüzem minden ellátó berendezése is, hiszen az autógyártó egyelőre nem számíthat a külső töltőállomásokra, "röghöz" vagyis egy hidrogént tartó kút környékéhez kötni pedig nem lehet a BMW tulajdonost.

Ugyanezen okból a motor az aktuális 7-es modellétől lényegében csak a szívócsőben tér el, ahol a hidrogén számára utólagos befúvó szelepeket helyeztek el.

Az üzemanyag duplafalú acéltartályban van

Alternatívák

A hidrogén, mint gépjármű-hajtóanyag használatára már kidolgoztak jónéhány eljárást. Az egyik, hagyományos motorokra építő változatot követi a 750iL. Az égéstérben elégetésen kívül egy bonyolultabb, de jobb hatásfokú alternatíva a tüzelőanyag-cella elv. A H2-t az áramtermelő cellákban oxigénnel reagáltatják, és az ellenőrzött körülmények között végbemenő oxidáció villamos feszültséget produkál. Ezt villanymotorok meghajtásához lehet felhasználni. A hidrogén egyébként nem teljesen tiszta energia, hiszen valahol meg kell termelni a létrehozásához szükséges villanyáramot, mármint ha vízbontással állítják elő. Szénhidrogének ipari bontásával valamivel jobb hatásfokkal lehet gyártani.

A 750hL esetében a különleges hőmérsékleti viszonyok között (mínusz 250 fokon, cseppfolyósan) tárolt üzemanyag egy duplafalú acéltartályban helyezkedik el az autó legbiztonságosabb részében, a hátsó ülések mögött. A BMW a lehető legnagyobb biztonságra törekszik, hiszen a hidrogén a levegő oxigénjében rendkívül robbanásveszélyes elegyet alkot. Az új technológiát a gyakorlatbab átvezető autógyártó már előre szeretne mindenkit megnyugtatni. Töréstesztek szerint még a legsúlyosabb belerohanástól sem kapott léket a masszív hidrogéntank.

A BMW 750hL a jelek szerint a bajor autómárka új jelképéve válik, követve a régi elvet: a csúcstechnológia mindig a csúcsmodellben jelenik meg először. "Az volna a legkedvesebb a számunkra, ha a német államfő vagy a kancellár utazna a hidrogénüzemű BMW-kkel" - mondta Thomas Steffes.

Egy lehetséges vásárlót már biztosan maga mögött tudhat a kék-fehér márka. Reinhard Klimmt szövetségi közlekedési miniszter a 750hL bemutatásakor üdvözölte az ipar erőfeszítéseit, hogy tiszta üzemanyagokat használó járműveket bocsásson piacra.



  • Tippek
  • Hírek