Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Időgép az agyban

2007.01.13. 18:25
Az emberi memória, múltbeli élményeink elevenen élő mentális képeinek felidézése legalább száz éve tudományos vizsgálódások tárgya. Egy másik „időutazást”, a jövőre vonatkozó képzeteinket meghatározó kognitív folyamatokat viszont csak az utóbbi években kezdték el tanulmányozni.
A Missouri állambeli St. Louis Washington Egyetemén fejlett agy-képkészítő eljárásokat használva igyekeznek kimutatni a múltra való emlékezés és a jövőre vonatkozó elképzelések közötti egyezéseket.

Jövőben kísért a múlt


Mindkét folyamatnál hasonló mintákkal dolgozunk, agyunk ugyanazon régiói aktívak.

„A hétköznapokban valószínűleg sokkal többet foglalkozunk a jövővel, vagy azzal, hogy mi történik a nap hátralévő óráiban, mint a múltról való merengéssel” – jelentette ki Karl Szpunar, a kísérletek egyik vezetője. „Eredményeink azt a gondolatot látszanak igazolni, hogy memóriánk és jövő-elképzeléseink erőteljesen kapcsolódnak egymáshoz, és egyben segítenek megérteni, miért lehetetlen emlékek nélkül gondolni a jövőre.” Azaz, azért tudjuk vizualizálni a jövőt, mert képesek vagyunk visszaemlékezni a múltra.

A kísérletekről beszámoló tanulmány (szerzői: Szpunar, Jason Watson és Kathleen McDermott) az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia Jegyzőkönyvek (Proceedings) kiadványának idei első számában jelent meg.

Az eredmények más kutatásokkal is egybecsengenek: kevés múltbéli emlékkel rendelkező személyek, például gyerekek, krónikus depresszióban vagy amnéziában szenvedők sokkal bajosabban élik bele önmagukat jövőbeli helyzetekbe.

Agyfürkészés

Huszonegy jobbkezes diák – kilenc férfi, tizenkét nő – agyát fMRI géppel (functional magnetic resonance imaging), funkcionális mágnesrezonanciás képalkotó vizsgálatnak vetették alá.

Arra kérték őket, hogy gondoljanak valamire – például születésnapra, egy kedves tárgy elvesztésére, stb. – a múltjukból, majd ugyanarra a jövőben is. Le kellett feküdniük a gépre, ott ereszthették el a fantáziájukat, miközben a kutatók az agy igénybe vett, erősen stimulált területeiről igyekeztek minél pontosabb leltárt kapni.


Saját élményeik mellett, az alanyokhoz egy harmadik kérdést is intéztek: próbálják meg Bill Clintont elképzelni egy múlt- és egy jövőbeli eseményen. Azért esett rá a választás, mert az Egyesült Államok egykori elnöke mindegyikük számára ismert személyiség. Magát a kérdést pedig az indokolta, hogy az előrejelzés és az emlékezés automatikus összehasonlításakor az agy bizonyos (külön-külön mindkét folyamat során igénybe vett) részeit kikapcsoljuk, viszont Clintont egyikük sem ismerte személyesen, így nem idézett fel bennük magánélményeket.

Bill Clinton és az arc nélküli szenátorok

Szpunar és munkatársai meglepő átfedéseket találtak: miután kizárták a mindhárom teszt-forgatókönyvben érintett agyi részeket, arra a következtetésre jutottak, hogy a múlt és a jövő megidézésénél tizenöt azonos terület játszott fontos szerepet. A jövő elképzelése során további nyolc régió fejtett ki extraaktivitást, ám az egyezések sokkal fontosabbak, mint az eltérések.

Ezt a tézist támasztja alá az a tény, hogy (a személyesen nem ismert) Clinton esetében kevesebb agyi korrelációra derült fény múlt és jövő között. Az alanyok nem saját élményeket idéztek fel, hanem televízióban, újságokban és a világhálón látott képek ugrottak be nekik.

„Bill Clintont a Fehér Házban látom egy partin, több arctalan szenátor között” – mondta egyikük.


A kísérletek utáni kérdőívekből kiderült, hogy a múltból jól ismert helyszíneket (otthont, iskolát) és személyeket (családtagokat, barátokat) képzeltek el a jövőben.

Hatalmas memóriabankunk nélkül nem tudnánk a múlt és a jelen feladatait jövőbeli helyzetekre kivetíteni. Viszont szerencsére rendelkezünk ezzel az emlékezettel, ami igencsak hasznos, sőt, létfontosságú tulajdonságunk.

Talán ezért (is) bizonyult olyan sikeresnek a Homo sapiens az evolúció során.