Gerzson
-3 °C
2 °C

Nőnek új idegsejtek az agyban

2007.02.16. 16:26
Egy felnőtt ember agyában is megfigyelték, hogy elősejtekből érett neuronok fejlődtek, eddig csak bizonyos állatfajtáknál láttak hasonlót. Ez a felismerés alkalmas lehet arra, hogy új módszerrel gyógyítsák a károsodott agyat.

Svéd és új-zélandi tudósok bebizonyították, hogy az ember is meg tudja újítani agysejtjeit. Ezt eddig csak az állatok némely fajáról tudták, írta a Science brit tudományos lap. Peter Ericson, a göteborgi Egyetem munkatársa elmondta, hogy egy szabályos autópályára bukkantak az agyban, amelyen őssejtek közlekednek. Egy olyan cső formájú, ujjhegynyi hosszú szerkezetről van szó, amely az agy egyik felének két részét köti össze: az oldalsó agykamrát és az úgynevezett bulbus olfactoriust, magyarul szaglóhagymát.

Utánpótlás

A folyadékkal teli agykamra közelében találhatóak az őssejtek, ezt a tartalékot a kutatók már számos állatkísérletből ismerik. Az is tudott volt, hogy az embereknél is létezik ez a tartalék. Az azonban csak most derült ki, hogy a csövön keresztül, amelyet a kutatók Rostrall Migratory Streamnek neveznek, a szaglóközponthoz kerülnek a sejtek. A csőformájú struktúra ugyanis közvetlenül a szaglóhagymánál végződik, amely további feldolgozásra kapja meg az orrból az illat- és egyéb információkat.

Ericsson szerint ez azt jelenti, hogy az emberi agy saját maga képes utánpótlást szállítani az új neuronoknak. Hozzátette: 1998-ban már a hipocampusban, az agy egy másik területén talált utalást arra, hogy ez lehetséges és ezen a területen is keletkezhetnek új idegsejtek.

Patkányagy

Állatkísérletekből már ismert az embereknél most bizonyított jelenség: a bostoni Harvard Egyetem kutatói patkánykísérletekben hasonló tapasztalatot szereztek. A svéd tudós szerint ez azt jelenti, hogy az ember agya hasonlóbb a patkányokéhoz, mint gondolták. Tavaly kínai tudósok a sanghaji egyetemen találtak egy paciensnél új idegsejteket egy szélütés után. Ericsson szerint a jövőben talán képesek lesznek a tudósok az őssejteket mozgósítani, és mesterséges eszközökkel rábírni, hogy idegsejtekké fejlődjenek.