Akupunktúrára ment, belehalt

GettyImages-73888460
2018.03.20. 16:02

Halált okozó allergiás rohamot kapott egy 55 éves spanyol nő, akit egy akupunktúrás terápián méhcsípésekkel kezeltek. A nő nem tudta, hogy allergiás a méhek mérgére, ahogy a kezelést végző szakember sem. A nőt szándékosan szúratták meg élő méhekkel; a páciens állítólag a stresszt és az izomhúzódásait próbálta akupunktúrás módszerekkel orvosolni. Az akupunktúra és a méhcsípés összevonását apiterápiának hívják; ez az utóbbi időben egyre népszerűbb lesz.

Igen kevés klinikai bizonyíték van rá, hogy a módszer egyáltalán működik-e, az viszont nem zárható ki, hogy ártalmas. A mostani esetben a méhek mérge súlyos allergiás reakciót váltott ki. A nő néhány csípés után sípolva kezdte szedni a levegőt, majd elvesztette az eszméletét. A helyi kórházba szállították, ahol megállapították, hogy súlyos stroke-ot kapott, és kómába esett. Néhány héttel később meghalt, miután több szerve felmondta a szolgálatot.

A méhek mérgének terápiás célú felhasználásával már több ezer éve is kísérleteztek, többek között az ókori Kínában, Görögországban és Egyiptomban. Az apiterápiát ma főleg Ázsiában, Dél-Amerikában és Kelet-Európában alkalmazzák, elsősorban az immunrendszer működésével összefüggő betegségek, egyes rákfajták, valamint a csontok és izmok rendellenességeinek kezelésére. A hasznosságát viszont sokan vitatják, mert a hatása nem egyértelműen pozitív, viszont a méhcsípésről tudni lehet, hogy halálos allergiás reakciót válthat ki.

Érdekesség, hogy a spanyol nő már régóta járt apiterápiára, és többször is kapott méhcsípéses kezelést, mégis csak az utolsó bizonyult halálosnak. Az apiterápia káros hatásait elemző tanulmány egyik szerzője, dr. Andrew Murphy szerint a páciensben alighanem kifejlődött némi természetes ellenállás a méreggel szemben, de az utolsó kezelés során kapott csípés – ami klinikailag releváns volt – halálosnak bizonyult.

A tanulmány szerzői javasolják, hogy az apiterápiás kezeléseket fogják sokkal szigorúbban, és vegyék figyelembe az alanyok érzékenységét a méreggel szemben, illetve tájékoztassák a pácienseket a lehetséges veszélyekről.

(LiveScience)

(Borítókép:  Dimas Ardian / Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport