Megállítható az öregedés biológiai folyamata
Az öregedés ellen több fronton zajlik a küzdelem. A kaliforniai egyetem biokémikusa, Stephen Spindler előadásában speciális, kalóriaszegény étrenden tartott kísérleti egerekről számolt be. Ezzel ötven százalékkal tudták növelni az egerek átlagos élettartamát a kontrollcsoporthoz képest, amelynek tagjai annyit ettek, amennyit csak akartak. A diétázó egereknél látványosan kevesebb volt a szívvel és érrendszerrel kapcsolatos betegség, és a rák előfordulása is.
Egy másik kaliforniai biológus, Michael Rose olyan muslincákat mutatott be, amelyeknek az élettartamát a megszokott négyszeresére nyújtotta (ez 300 éves embereknek felel meg). Rose elmélete szerint az evolúció és a természetes szelekció a hosszú élettartam ellen hat, holott az biológiailag elérhető lenne. A hosszú életű muslincákat a természetes kiválasztódás hatását kiiktatva, sok generáción át tartó, számítógépes modell szerinti szaporítással érték el. A szupermuslincák a környezeti hatásokkal szemben is ellenállóbbak, és termékenyebbek voltak, mint normál társaik.
A Sierra Sciences kutatólabor munkatársai előadásukban azt állították, képesek genetikai vizsgálattal megállapítani egy személy várható természetes halálának időpontját. Erre a DNS-nek azok a részei árulják el, amelyek a kromoszómák egymáshoz kapcsolódását szabályozzák. Amikor a DNS spirálban 5000 alá csökken az ilyen, telomérnek nevezett szekvenciák száma, eljön a végelgyengülés. A kutatók vezetője, William Andrews szerint egyszerű vérvétellel megfelelő mintához lehet jutni ahhoz, hogy a telomérek számának alakulását megfigyeljék, és ebből megbecsüljék az alany várható élettartamát.
A további előadásban szerepeltek a sejtek sérüléseit javító nanorobotok, és a világon jelenleg élő 76, száztíz évnél idősebb ember átfogó biológiai vizsgálatának terve. A kutatók a 2020-as évek közepére ígérik, hogy évente egy évvel ki tudják majd tolni az elérhető életkor határát, és 2030-ra azt, hogy az öregedés folyamatát laboratóriumi körülmények között teljesen megállítják.