Fogyás baktériumok segítségével
A bélflóra összetétele fontos szerepet játszik a zsírok felszívódásban. Tavaly brit kutatók kísérleti egerek zsírfelvételét csökkentették úgy, hogy emésztő baktériumaikat emberivel helyettesítették. Japán kutatók erre egy kísérletsorozattal válaszoltak. Kaduka Jukio és csapata 87 túlsúlyos egyént kért arra, folytassa szokásos életvitelét, csak naponta kétszer igyon száz gramm fermentált (azaz savanyított) tejet. A kísérleti személyek felénél a tej nagyobb mennyiségű probiotikus Lactobacillus gasseri baktériumot tartalmazott.
Tizenkét hét elteltével a kontrollcsoportnál semmi változást nem észleltek, a baktériumfogyasztók azonban átlagosan egy kilóval könnyebbek lettek – írják a kutatók a European Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. Ahhoz képest, hogy semmit nem tettek ezért, ez jelentős eredmény – vonta le a japán kísérletből a következtetést Matthew Digby, a Melbourne-i Egyetem kutatója a New Scientist című tudományos hírportál szerint.
A joghurtkészítő kutatók egyébként a Snow Brand Milk Products nevű tejtermék-előállító vállalat megbízásából végezték el kísérletüket.