Amerikai orvosok a Seattle-i Fred Hutchinson Cancer Research Center kutatóközpontban sikeresen meggyógyítottak egy bőrrákos beteget a saját immunsejtjeinek klónozásával. Az 52 éves páciens előrehaladott bőrrákban szenvedett, ami már kezdett átterjedni a tüdejére és a nyirokcsomóira.
Az orvosok az immunrendszer egyik fontos tagját, egy CD4+T nevű speciális fehérvérsejtet különítettek el a beteg szervezetéből, majd azt ötmilliárd példányban klónozták, és visszajuttatták a vérkeringésbe. Az így mesterségesen felerősített immunrendszer két hónap alatt elpusztította a daganatot, majd két év múlva minden teszt tisztának mutatta a pácienst. A klónozott sejteket a kezelés után még néhány hónapig lehetett kimutatni a szervezetben.
A kutatók a New England Journal of Medicine szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban sietnek leszögezni, hogy a kezelés egyelőre csak a bőrrák egy speciális válfajánál volt hatásos, egy bizonyos típusú immunrendszerrel rendelkező beteg esetében. Maga az elv azonban működőképes lehet más típusú daganatok kezelésénél is. "Az immunrendszer mesterséges megerősítésével ellen tudunk állni a ráknak. A betegek megtanulnak majd a rákkal együtt élni, és amikor meghalnak, az nem a rák miatt lesz; valahogy úgy, mint ma a cukorbetegek" - mondta a BBC-nek Karol Sikora, a londoni Imperial College specialistája.