Sétával a vastagbélrák ellen
Már heti egy óra séta is csökkenti a vastagbélrák kockázatát, de minél többet mozog valaki, a veszély annál kisebbé tehető. Azoknál a nőknél, akik hetente 1-2 órát sétáltak, a vastagbélrák kialakulásának esélye 31 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik egyáltalán nem sétáltak, mutatta ki egy amerikai vizsgálat. Továbbá azoknál a nőknél, akik hetente több mint négy órát mozogtak - akár közepes, akár nagy intenzitással - a betegség megjelenésének veszélye 44 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik hetente egy óránál kevesebbet mozogtak.
A St. Louisban lévő Washington Egészségügyi Egyetem munkatársai csaknem 80 ezer 40-65 éves nőt figyeltek meg 16 éven át, s ezen idő alatt 547-üknek alakult ki vastagbélrákja.
A kutatás eredménye a szakemberek szerint egyértelműen meggyőző, már csak az a kérdés, hogy pontosan mekkora intenzitású testmozgásra van szükség a vastagbélrák kockázatának jelentős csökkenéséhez. (mti)