Több száz kutatási program támogatását állította le az Egyesült Államok törvényhozása a 2008-as pénzügyi évre, ez kutatói állások megszűnését is jelenti. A programok közül néhány az európai kutatási projekteket is érinti, amint az American Institute of Physics közléséből kiderül. A Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor (ITER) építése nem kapja meg az ígért 160 millió dollárt (közel 28 milliárd forint). A fúziós atomenergiát tesztelő reaktor hét ország együttműködésével Franciaországban épül. A Svájcban a 2008-as év végén átadandó Large Hadron Collider (LHC - nagy hadronütköztető gyűrű) után a második legnagyobb részecskegyorsító, az Illinois államban működő Fermilab Tevatron személyzetét szabadságolják vagy elbocsátják. A Fermilabban indult volna a neutrínók természetét tanulmányozó NOvA program, amely szintén nem kapott támogatást. Az eredetileg 2010-ben felavatandó, az elektronok és pozitronok ütközéseit vizsgáló nemzetközi lineáris gyorsító (ILC) támogatását 75 százalékkal csökkentették, amellyel az amerikai kutatók tervei meghiúsulnak. A műanyagok és lágy anyagok szerkezetének elemzésére használt neutronforrást (IPNS) a tervezettnél néhány évvel korábban bezárják Illinois-ban.
[via MTI]