Az amerikai űrkutatási hivatal kihirdette az új űrruha tervezésére kiírt űrpályázat győztesét, a 183,8 millió dolláros űrszerződést az Oceaneering International cég kapta meg. Ezzel az űrruhával utazhatnak majd az űrhajósok a Constellation űrprogramban az űrállomásra, illetve később, a 2020-as években a Holdra. A képen látható alap űrruhát hordják majd az űrhajósok az Orion fedélzetén fellövés és landolás közben, illetve amikor a Nemzetközi Űrállomáson űrsétával egybekötött űrkarbantartási űrmunkákat végeznek el. A holdfelszínre tartó űrhajósok az űrruha bizonyos részeit lecserélheti, hogy kényelmesebben űrsétálhassanak benne.