Judit, Xénia
18 °C
35 °C

A beteg rovarok berekednek

2008.07.17. 13:57
4 hozzászólás

A dongók halkabban dongnak, ha betegek, és miként az emberek, napi teendőik elvégzése nagyobb fáradsággal jár, míg meg nem gyógyulnak - állítják brit kutatók. Ha pedig a mézelő méhek immunrendszere fertőzés miatt aktív, akkor a rovarok memóriaproblémákkal küzdenek Eamonn Mallon, a Leicesteri Egyetem evolúciós biológusa szerint. Mallon felfedezésének gyakorlati haszna a fogyatkozó méhállományok megmentésében nyújthat segítséget. "Ez a rovar ugyanis a +memóriájából él+, és amikor valamilyen enyhe fertőzés miatt sérül az emlékezete, akkor az komoly következményekkel járhat" - magyarázza a biológus.

Kutatócsoportja - amely eredményeit a brit tudományos akadémia Biology Letters című folyóiratában publikálta - két csoportra osztott egy méhközösséget. Az egyik csoportot mesterségesen megfertőzte, ezzel aktiválta a rovarok immunrendszerét. A méhcsoportoknak ezután kék és sárga virágokat kínáltak fel, de csak az egyik színű kehely kínált a méhek számára értékes cukros vizet. Mindkét csoport egyedei megtalálták ugyan a táplálékot rejtő virágokat, de a fertőzött rovaroknak tíz százalékkal több idő kellett a megtalálásukhoz, mint az egészségeseknek. Nagy-Britanniában valaha 25 bennszülött dongófaj élt, de az elmúlt ötven év során közülük három faj kihalt, és számos továbbit a kihalás fenyeget. A tudósok szerint ennek oka a betegségekben és a mezőgazdasági technológia átalakulásában - amely számos hagyományos virágos növény eltűnését okozta - keresendő. "Minden bizonnyal a betegségek sokkal fontosabb szerepet játszanak a vad- és háziméhek számának csökkenésében, mint azt korábban feltételeztük" - tette hozzá Mallon a Reuters hírügynökség telefoninterjújában. (MTI)