Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Római kori leletek egy pécsi mélygarázsban

2008.07.30. 14:35
1 hozzászólás

Értékes leletek, egyebek mellett római kori falfreskótöredék, kőbe faragott sas és kétszáz középkori ezüstpénz is található a több ezer tárgyi emlék között, amelyek az elmúlt öt hónapban kerültek elő Pécsett a Kossuth téri mélygarázs építését megelőző régészeti kutatások során.

A Fortuna istent bőségszaruval ábrázoló, a II. század végén készült falfreskó egykor római épületet díszített, csakúgy mint a kőbe faragott sas. A XVI. századból, I. Ferdinánd magyar király idejéből fennmaradt, bőrerszénybe rakott kétszáz ezüstdinárt és V. Károly spanyol király verette hat ezüsttallért feltehetően kereskedő vagy zsoldos rejtette el egy veremben. Az érmék már akkoriban is sokat értek, egy házat lehetett kapni értük.

A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei február és július között kézi erővel háromezer köbméter földet mozgattak meg a 2009 végére kétmilliárd forintból felépülő, 275 parkolóhelyes mélygarázs építési területén. Ennek eredményeképpen őskori hamvasztásos temető sírjait, I-II. századi római vízelvezető árkokat, útrészleteket, épületmaradványokat, edényégető kemencét, késő római temetőt, oltárkövet, s padlófűtéshez használt csatornát is feltártak.

A középkorból Árpád-kori kerámiák, Zsigmond király uralkodása alatt készült kályhacsempék, különböző üvegek, törökkori épületek romjai, egy Pál apostolt ábrázoló kőfaragvány és egy befejezetlen pince került elő. Utóbbi védettséget kapott, így a mélygarázst annak megőrzésével építik meg.

Az ásatások célja nemcsak az év végén egy kiállítás keretében a nagyközönség számára is megtekinthető értékes leletek megtalálása volt, hanem az is, hogy megismerjék a római kori Pécs, azaz Sopianae különböző időszakait. Erre az eddigi kutatások nem adtak lehetőséget. (MTI)