Ausztrál tudósok megpróbálják leszoktatni a földrész krokodiljait öngyilkos szokásukról, a mérgező varangyok fogyasztásáról: méghozzá nem mással, mint varangyokkal. Az ötödik földrész krokodilpopulációját komolyan veszélyezteti, hogy a táplálékra vadászva megeszik az agavarangyokat (Bufo marinus) is, amelyeknek fejbőre igen erős, még a krokodilokra is halálos mérget tartalmaz.
"Az ausztráliai ragadozók képesek megtanulni, hogy kerülni kell a varangyevést, ha erre rávezetik őket" - fejtette ki az ABC rádiónak Rick Shine, a sydney-i egyetem kutatója. A tudósok rájöttek, hogy míg egy egész varangy elfogyasztása néhány perc alatt halálos lehet, egy kis darabka az állatból már nem végzetes: csak betegséget okoz, ha lenyelik, és ez elég ahhoz, hogy elvegye a krokodil kedvét a mérgező tápláléktól. Ebből kiindulva a tudósok kidolgoztak egy programot, amelynek keretében a krokodilokat és az ugyancsak veszélyeztetett óriásgyíkokat varangyalapú ételekkel látják el, amelybe némi mérget vegyítenek, hogy teljesen elvegyék a kedvüket a dologtól. Az első kísérletek sikeresek voltak, a krokodilok hamar ráébredtek, hogy kerülniük kell a varangycsemegét.
A közép- és dél-amerikai országokban honos Bufo marinust 1935-ben vitték Ausztráliába, hogy segítségével irtsák ki a cukornádfarmokat pusztító bogarakat. A bogarakat alaposan meg is tizedelték, de aztán folytatták munkájukat, és ma már az ausztráliai állatállományt veszélyeztetik, mivel a varangyok, amelyeknek Ausztráliában nem volt természetes ellensége, mértéktelenül elszaporodtak. (MTI)