Brit kutatócsoport kel útra szerdán, hogy a Parajet Skycar, egy bioüzemanyaggal működő repülő autó fedélzetén, felváltva közúton, illetve levegőben tegye meg a London és az afrikai Maliban fekvő Timbuktu közti 6000 kilométeres utat.
Az expedíció egyedülálló a repülés történetében a kedden Londonban bemutatott járművel, amely léghajó módjára repül, országúton pedig autóként vezethető.
Az út több mint hat hétig tart majd, és a csapat 100 ezer fontot (30,66 millió Ft) szeretne összegyűjteni a világ különböző jótékonysági szervezetei, köztük egy afrikai árvaház javára.
A repülő autónak a kétféle funkció ellátásához van egy siklóernyő-félesége és négy kereke; levegőben a legnagyobb sebessége óránként 110 kilométer, autóként, az országúton elérhető legnagyobb sebessége pedig óránként 180 kilométer.
Repülőgépként állítólag képes akár 4570 méteres magasságig is felemelkedni. Neil Laughton csapatkapitány, képzett pilóta szerint a különös jármű kezelése olyan könnyű, hogy azt még 2 éves fia is vezethetné. A csapat február 20-ra tervezi a megérkezést a szaharai városba.