Pokolian forró Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel amerikai csillagászok - számolt be róla csütörtöki számában a Nature című tudományos szaklap.
Az újonnan felfedezett égitest abból a szempontból is érdekes, hogy felszíni hőmérséklete drámai mértékben ingadozik: általában 525 Celsius-fokos hőmérséklete olykor meghaladja az 1200 Celsius-fokot is. A csillagászok szerint ez az első olyan Naprendszeren kívüli bolygó, szakkifejezéssel exobolygó az eddig felfedezettek közül, amelyen kimutathatóan időjárás- és évszakváltozás zajlik le.
A HD80606b kódjellel bejegyzett égitest méretét tekintve a mi Jupiterünk négyszerese, és a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem kutatói bukkantak a nyomára az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Spitzer nevű űrteleszkópjának segítségével.
Anyacsillagát 111 naponta kerüli, és pályája az üstökösök pályájához hasonlóan meglehetően megnyúlt. Amikor keringése során anyacsillagát, vagyis az ő Napját megközelíti, tized akkora távolságra van, mint a mi Merkúrunk a Naptól, azaz nem egészen 5 millió kilométerre. (Naprendszerünk legbelsőbb bolygója vándorlása során 46 millió kilométerre közelíti meg a Napot.)
Ilyenkor a HD80606b fortyogó katlanná forrósodik, felszíni hőmérséklete hat óra alatt 1225 Celsius-fokra szökik fel, a rázúduló hősugárzás nyolcszázszorosa annak, mint mikor távol kerül anyacsillagától, amely egyébként egy kettős csillagrendszer egyik és nagyobbik tagja. Miután azonban eltávolodik anyacsillagától, felszíni hőmérséklete közel 500 Celsius-fokra süllyed, de még ezek az időjárási viszonyok is kizárják, hogy legalábbis a földi élet csírái kialakuljanak rajta. (MTI)