Amerikai régészek három olyan rézkarkötőt találtak Harappa ősi indiai városában, amelyek belső oldalához mikroszkopikus textilszálak tapadtak. Az elektronmikroszkópos vizsgálat során kiderült, hogy selyemmaradványokról van szó.
A lelet azért meglepő, mert a radiokarbon módszerrel i. e. 2200-2450 évesnek datált szövetmaradványok a selyem legrégebbi előfordulásai Kínán kívül. Harappa az Indus-völgyi civilizáció (i.e. 2800-1900) egyik legnagyobb városa volt. Már csaknem egy évszázada folynak itt az ásatások.
A vad selyemhernyót, a Bombyx mandarinát csak Kínában háziasították Bombyx morivá. Ott fejlesztették ki azt a módszert is, amelynek segítségével a hernyó kokonjának összeragadt szálait le lehet fejteni, és szövés nélkül fel lehet dolgozni. A kokont megfőzik, így a szericin nevű összetapasztó fehérje feloldódik. Ezzel egy időben elpusztul a hernyó is.
A harappai fonalak közül kettő az Antheraea assamensis, a harmadik az Antheraea mylitta nevű vad lepkétől származik. Míg előbbi Asszámban és Bengáliában honos, utóbbi elsősorban az indiai szubkontinens nyugati, trópusi részén. A kokonszálak felületükben és keresztmetszetükben különböznek egymástól. Mivel a fonalmaradványok két fajtól származnak, az előállítás is többféle lehetett.
Messzemenő következtetéseket lehet levonni ebből a leletből. Eddig az antik világ korai selyemleletei mindig bizonyítékul szolgáltak arra, hogy az adott terület - Európa, Egyiptom vagy Közép-Ázsia - már akkoriban összeköttetésben állt Kínával. Most azonban kézenfekvőbb, hogy az import az Indus-kultúrából származott. Itt ugyanis nyilvánvalóan már az időszámításunk előtti harmadik évezred közepén előállítottak vadselymet, méghozzá két különböző lepkefaj kokonjait felhasználva. (MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
