Feltárták Ciprus legrégebbi szentélyét
Ciprus legrégebbi, négyezer éves szentélyét tárta fel egy olasz régész. A szentélyre Limassol közelében, Pirgosz nevű falu közelében bukkantak, ahol korábban egy ókori illatszerkészítő-üzemet tártak fel a régészek. „A templom körülbelül egy évezreddel korábbi, mint az eddig ismert szentélyek - nyilatkozta Maria Rosaria Belgiorno olasz archeológus. A Ciprusi Régészeti Hivatal további vizsgálatokat tart szükségesnek, hogy bebizonyosodjon valóbban a legrégebbi szentély került-e napvilágra.
Belgiorno szerint egy háromszögletű templom körvonalait fedezték fel, a szentély két helyiségből állt. Felfedezték az áldozati oltárt is, két oldalán egy-egy csatornával. „Nem találtunk szobrokat, de vannak bizonyítékaink arra nézve, hogy ez egy monoteista templom volt” - hangsúlyozta a régész. Az archeológus meggyőződése szerint a szentély földrengés következtében dőlt romba i.e. 1800-ban, és a hívek magára hagyták a létesítményt. Az ókori vallásokban a háromszög a spirituális kapuk, vagy három külön istenség jelképe volt.