A szklerózis multiplexes páciensek körében tíz százalékkal kisebb a rákkockázat, mint az átlagnépességnél - közölték évtizedeket átfogó nagyszabású tanulmányuk eredményét a stockholmi Karolinska Intézet kutatói. Shahram Bahmanyar és kutatócsoportja harmincöt évre visszamenően elemezte 20 ezer SM-páciens és 200 ezer, nem ezzel az állapottal élő ember egészségügyi adatait. Vizsgálatuk eredményét a Neurology című szakfolyóirat legfrissebb számában tették közzé. Eszerint a szklerózis multiplexes pácienseknél 10 százalékkal kisebb arányban fordult elő rákbetegség, mint a másik csoportban. A nők körében a különbség még jelentősebb. A szakértők szerint az eltérés hátterében az áll, hogy a hosszan tartó betegség megállapítása után a páciensek egészségesebb életmódra térnek át.
A szklerózis multiplex egymillió embert érint világszerte, többségében nőket. Az enyhébb idegrendszeri tünetektől egészen az állandó bénulásig, látásvesztésig terjedhetnek a betegség következményei. A szakaszosan előrehaladó folyamatban a központi idegrendszer idegsejtjei elveszítik védőburkolatukat, ezért az ingerületvezetésbe hibák kerülnek. A szklerózis multiplexes páciensek szüleinek orvosi adatait is elemezték a svéd kutatók, esetleges genetikai okot keresve a betegség hátterében, ám a szülők körében sem emelkedett, sem csökkent kockázatot nem találtak SM-re.
Egyes tumorfajtákat, így az agy- és hólyagdaganatokat nagyobb valószínűséggel diagnosztizálták a szklerózis multiplexes embereknél, ezt a kutatók a gyakoribb vizsgálatoknak tulajdonítják, amelyek során korábban fedezik fel az esetleges eltéréseket.