A hím zebrapintyek példakép nélkül is megtanulnak énekelni. Ezt bizonyította Fehér Olga és amerikai kutatócsapata a New York-i Egyetemen. Három hónapon át elkülönítetten neveltek egyes hím fiókákat, majd éneküket összehasonlították azon fajtársaikéval, amelyek felnőtt hímektől tanultan énekelni.
Az elkülönített madarak éneke különbözött a többiekétől, sokkal kevésbé tagolt és hangosabb volt, valamint magas hangok hallatszottak ki belőle. Ezen kívül nem volt ritmusa, és monotonnak hangzott.
Fehér és kollégái ezután az elkülönítetten nevelkedett hímeket egy-egy fiókával társították, amelyeknek ők lettek a példaképei. Meglepő módon azt tapasztalták a kutatók, hogy bár a fiókák átvették különös tanáraik hangjait, énekük üteme mégis közelebb állt a természeteshez.
Ezt a társítást több generáción keresztül megismételték, míg végül három-négy generációt követően újra a természetes dallam hallatszott ki a madarak énekéből. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a zebrapintyek éneke részben genetikailag kódolt, a környezet azonban tovább alakítja.
Kissé más a helyzet a hangszínnel német kutatók szerint. A Max Planck Madártani Intézet kutatója, Wolfgang Forstmeier és kollégái 809 zebrapinty énekét vizsgálták meg, és megállapították, hogy a hangszín nagymértékben örökletes tulajdonság. Ennek oka, hogy a hangképzőszervek felépítése, mint ahogy a testnagyság is, nagyrészt a genetikától függ.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
