Kétkomponensű ragasztó a kőkorból

A johannesburgi Witwatersrand Egyetem kutatói a KwaZulu-Natal tartománybeli Sibudu barlangban nem csupán a korai kézművesség ily tanújeleire bukkantak: a ragasztó bizonyítja, hogy az ott élő emberek összetettebb gondolkodásra voltak képesek, mint eddig gondolta a tudomány.

A vadászok egy akáciafaj, az Acacia karroo gyantáját vegyítették vörös okkerrel, a vasoxidból, agyagból, kvarcból és mészből álló talajjal. Az okker nem csupán a gyanta színezésére szolgált, mint először feltételezték, hanem teljesen új eredményt hozott. Az Acacia karroo ugyanis uronsavat tartalmaz, és kémiai reakcióba lép a vasoxiddal, így az anyag pH-ja megváltozik. (A pH - pondus Hidrogenii, hidrogénion-kitevő - egy dimenzió nélküli kémiai mennyiség, amely egy adott oldat kémhatását - savasságát vagy lúgosságát - jellemzi.)

Ráadásul úgy tűnik, hogy a kőkori vadászok fával gyújtott tűz felett szárították meg a ragasztót. Ezt követően könnyebben lehetett ugyanis megmunkálni, elektrosztatikus tulajdonságai előnyösebbek lettek, azaz ettől vált igazán ragacsossá.

"A barlang lakói nem csak jó kézügyességről és anyagismeretről tettek tanúbizonyságot" - írták a kutatók a PNAS című amerikai tudományos lapban. A kétkomponensű ragasztóig csak összetett gondolkodással és párhuzamosan végzett munkafolyamatokkal lehetett eljutni. Az ember tehát már hetvenezer éve magasan fejlett kognitív képességekkel rendelkezett: képes volt új dolgokra rájönni absztrakt gondolkodással, hosszú távon tervezni és összetett feladatokat megoldani.