Óriási mágnest szereltek a részecskegyorsítóba
A genfi CERN kutatóközpontban épül a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a Large Hadron Collider (LHC). Most a részecskék ütközését mérő négy detektor egyikéhez beszereltek egy óriási mágnest, amelynek a súlya 1920 tonna, pontosan annyi, mint négy Jumbo repülőgépé. Magassága 16 méter, szélessége 17, hossza 13 méter. A közeli helyszínen gyártott mágnest külön erre a célra konstruált daruval helyezték el a földalatti kísérleti csarnokban úgy, hogy oldalt 20 centiméternyi távolság volt a falaktól. A műveletet 10 óra alatt hajtották végre.
Az LHC várhatóan 2007 novemberében áll üzembe, és energiáját fokozatosan növelik, így 2008-ban már ez lesz a világ leghosszabb és a legnagyobb energiájú gyorsítója. Az LHC a korábbi nagy elektron-pozitron ütköztető-gyűrű alagútját hasznosítja újra. A három méter átmérőjű, huszonhét kilométer hosszú alagút négy helyen keresztezi a svájci-francia határt, legnagyobb része francia területen fekszik. Az ütköztető maga a föld alatt van, így csökkenthetők a területbérleti díjak, és a mérést zavaró kozmikus sugárzás.
A CERN honlapja és a Wikipédia leírása szerint a gyorsító egy szinkrotron, amely kör alakú pályán gyorsítja fel a részecskéket a fénysebesség közelébe. A részecskék több csomagban keringenek, a gyorsító ezeket a részecskecsomagokat több óráig keringeti mindkét irányban két olyan csőben, amelyben vákuum van. A gyorsító kerületén négy nagy detektor található, azok középpontjában keresztezik a részecskenyalábok pályáját, lehetővé téve a részecskék ütközését. A kísérletek során a világmindenség keletkezésének körülményeit, az ősrobbanás kialakulását vizsgálják.