Eszközöket használnak a varjak
A biológusok előtt évek óta ismert, hogy az új-kaledóniai varjú kisebb botokat használ, hogy egyébként számára elérhetetlen táplálékokat megszerezzen – írja a New Scientist. Russell Gray és kutatócsoportja most arra jött rá, hogy a madár összetettebb eszközhasználatra is képes. A tudósok kísérletében egy rácsos dobozba táplálékot rejtettek, egy másikba pedig egy botot, amellyel ki lehetett piszkálni a táplálékot. A varjú először egy másik bottal a rácshoz húzta a dobozba zárt botot, majd miután a célszerszámot megszerezte, kipiszkálta az eledelt (lásd a lenti videót).
Gray szerint egyértelműen arról van szó, hogy a madarak felmérték a helyzetet és tervet készítettek a táplálék megszerzésére. "Hét vadon fogott madárból hat kipiszkálta a hosszú botot, ez nem lehet véletlen" – fogalmazott a tudós. Ilyen mélységű eszközhasználatra a tudomány jelenlegi ismeretei szerint csak az emberek és a főemlősök képesek, még a kisebb majmok sem teljesítenek jól a hasonló kísérletekben. A képesség kulcsa az analogikus következtetésnek nevezett gondolkodásmód. Gray és csoportja a Current Biology című szaklapban leírta tanulmánya szerint az új-kaledóniai varjú is rendelkezik ezzel.
Már tudósok óvatosabbak. Sabine Tebbich, a skóciai St. Andrews Egyetem kutatója úgy véli, korai még analogikus következtetésről beszélni, mivel a varjak rendszeresen használnak eszközöket környezetük felfedezése közben, és Grayék kísérletei nem igazolják egyértelműen a feltételezést.