Tízezer mikroorganizmus élhet egy emberen
Amerikai kutatók a Nature legfrissebb számában és a nyílt hozzáférésű Public Library of Science című tudományos folyóiratban tették közzé azokat a tanulmányokat, amelyek az emberi mikrobiom népszámlálási eredményét ismertetik. Ezek szerint az emberrel több mint 10 ezer mikrobafaj él együtt, amelyeknek összesen 8 millió génje van. Az emberi mikrobiom feltérképezése segíthet abban, hogy a normálisan jelen lévő csírákat meg lehessen különböztetni azoktól, amelyek betegséget okoznak.
Eric Green, az Egyesült Államok Humán Genom Kutatóintézetének igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a testen élő mikroorganizmusokról keveset tudunk, mert bonyolult, ha nem egyenesen lehetetlen tenyészteni őket. A költséghatékony DNS-szekvenáló technikák megjelenése azonban most már lehetővé teszi, hogy tenyésztés nélkül, közvetlenül az emberi testről vett mintákat elemezzék, és a bennük lévő mikroorganizmusokat azonosítsák.
Ti mind egyéniségek vagytok
Az öt évig tartott vizsgálatsorba összesen 240 egészséges felnőttet vontak be Houstonban és St. Louisban. A férfi önkéntesek testének 15 helyéről vettek mintákat, a nőktől pedig 18 helyről. A mintavételi helyek között volt a szájüreg, a bőr, az orr, a hüvely és a bél alsó szakasza. A kutatók összesen több mint 10 ezer mikrobafajt azonosítottak, és azt is kiszámolták, hogy minden egyes emberi testi sejtre tíz baktériumsejt jut.
Green beszámolója szerint egy 75 kilogramm testtömegű felnőtt 0,75-2,25 kilogramm baktériummal él együtt. Bruce Birren, az MIT és a Harvard Broad Intézetének munkatársa elmagyarázta, hogy a nagyjából 22 ezer emberi génhez képest a velünk élő mikrobáknak összességében mintegy 8 millió génje van, amelyek alapvető szerepet töltenek be fejlődésünkben és egészségünkben. A kutatás azt a korábbi feltételezést is megerősítette, hogy az egészséges emberekkel is élnek együtt ártalmas baktériumok bizonyos mennyiségben. A következő feladat annak megismerése, hogy mikor és miként válnak veszélyessé, és okoznak betegséget.
Érdekes módon a test különböző pontjairól azonosított baktériumok jelentősen eltértek egymástól, a fajok legnagyobb sokféleségét a bőrön találták. Az egyes személyek közt is nagy eltérést mutattak a mikroorganizmusok, ami arra utal, hogy az embereknek saját, egyedi mikrobiális bélyegük lehet. Birrent szerint, bár nem ugyanazok a baktériumok vannak bennünk, úgy tűnik, hogy az egyes baktériumcsoportok ugyanazokra a feladatokra szerveződnek.