Brit kutatók megállapították, hogy a szélütés miatt hétvégén kórházba került betegek kevesebbszer kapják meg a szükséges kezelést, és betegségük kimenetele is rosszabb, állapították meg brit kutatók. Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz 93 ezer brit páciens adatait elemezték, akik 2009 áprilisa és 2010 májusa között szélütéssel kerültek kórházba Nagy-Britanniában.
Az eredmények azt mutatták, hogy a szokásos hat diagnosztikai és kezelési lépésből ötöt kisebb valószínűséggel végeztek el azoknál a pácienseknél, akik hétvégén kerültek be a kórházba, azokhoz képest, akiket hétköznap vettek fel. Agyi szkennelést például a hétvégi páciensek 43 százalékánál végeztek, míg a hétköznap bekerültek 47 százalékánál készült ilyen. Kiderült az is, hogy a szélütött beteg kilátásai is rosszabbak voltak hétvégi felvétel esetén. Az átlagosan hétnapos kórházi tartózkodás alatt például a vasárnap kórházba került páciensek 11 százaléka halt meg, míg a hétköznap felvett betegeknél ez az arány csupán 9 százalék volt.
William Palmer kutatásvezető, az Imperial College London munkatársa a Healthdaily ismeretterjesztő portálnak nyilatkozott az esetről. A kutató beszámolt róla, hogy számításaik szerint évente 350 potenciálisan elkerülhető kórházi haláleset történik évente a hétnapos kórházi kezelés során.