Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

A mámor tiltott, az életveszély legális

2012.08.12. 15:50
A büntetőjogi szankcióktól rettegő terjesztők sokszor legális, de potenciális életveszélyt jelentő szereket adnak el a fogyasztóknak. Nekik pedig sokszor nincs más választásuk, ugyanis a kábítószerpiacról eltűnnek a hagyományos drogok, amiket az addiktológusok és toxikológusok is jól ismernek.

A dizájnerdrogok térnyerése elsősorban az egyre szigorúbb drogszabályoknak köszönhető, de fontos szerepet játszik a vegyipari fejlesztések felgyorsulása is. Büntetőjogi szempontból ma már biztonságosabb szintetikus kannabisztól betépni, mint az otthon termesztett marihuánától, és kevésbé kockázatos fürdősódrogokat (bath salt drugs) szippantani, mint amfetamin-származékokat.

Egészségügyi szempontból más a helyzet; tetszik vagy sem, az új szerek fogyasztói semmivel sincsenek nagyobb biztonságban, mint a gyógyszeripar kísérleti patkányai. A több évtizede használt szereket számtalan alkalommal vizsgálták addiktológiai szempontból, ismert a hatásmechanizmusuk, és a fogyasztásukkal kapcsolatos ártalomcsökkentő stratégiákat több országban is sikerrel alkalmazzák.

Az új szereket azonban nem ismerjük eléggé. A toxikológusok és addiktológusok sötétben tapogatóznak, a büntetőjog az aktív hatóanyagok betiltásával próbálja csökkenteni a dizájnerdrogok elterjedését, az ebből fakadó általános tehetetlenségben pedig még az olyan kérdések is jogosan merülhetnek fel, hogy szintetikus kannabisz miatt tépte-e szét a kutyát a begőzölt fiatal, vagy fürdősódrog hatása miatt változott-e hajléktalanokra támadó kannibállá egy floridai férfi.

Vörös köd

Sokáig a Cloud Nine fantáziannéven emlegetett kábítószert tartották a floridai kannibáltámadások kiváltó okának. A szernek számos másik beceneve van: ha meghalljuk, hogy valaki Ivory Wave, Red Dove, Purple Wave, Blue Silk, Bloom, Red Dove, Ocean Snow, Vanilla Sky, White Lightening vagy Hurricane Charlie néven emlegeti a készítményt, tudhatjuk, hogy a Cloud Nine-ra gondol.

Maga a szer erősen káros hatást gyakorol az agyműködésre, ezért az amerikai kábítószerellenes ügynökség, a DEA 2010-ben tiltólistára helyezte a szert. A Cloud Nine az Egyesült Királyságban is számos halálesetet okozott a fogyasztók körében, mielőtt ugyanerre a sorsra jutott. A legutóbbi rendőrségi jelentések szerint addiktív és veszélyes szintetikus drogról van szó, a vele kapcsolatos kockázatokat pedig fokozza, hogy egyszerű háztartási termékként tudják árusítani. A rendőrség mindenkit figyelmeztetett, hogy tartsák magukat távol a fürdősódrogoktól.

Clean & clear

Fontos megemlíteni, hogy a hagyományos fürdősóknak nincsenek pszichoaktív hatásai, nem használhatók kábítószerként. Ennek a kiemelése azért szükséges, mert rosszul fordított sajtóközlemények alapján írt cikkekben többen is fürdősóként hivatkoznak ezekre az anyagokra. A megnevezés onnan ered, hogy a szereket fürdősónak, növényvédő tápszernek álcázva árusítják, hogy elkerüljék a kábítószerellenes szervek figyelmét, ugyanakkor a fogyasztók általában tudják, hogy mit tartalmaznak a csomagok.

Maguk a fürdősók azonban nem tartalmaznak stimuláns anyagokat, mefedront vagy MDPV-t. A szereket azonban egyszerűbb így terjeszteni; a forgalmazó ráírhatja a csomagolásra, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy hogy kutatási célokra használt vegyszert tartalmaz. Így ezek a szerek elkerülhetik a bevizsgálást, engedély nélkül is forgalmazhatók, és gyorsabban elterjedhetnek, mint a hagyományos gyógyhatású készítmények.

mc0057508caro

Since 1969

A Cloud Nine nem mondható újdonságnak, először 1969-ben szintetizálták a szert. Az Egyesült Államokban 2004-ben kezdett elterjedni, és akkoriban még azt is fürdősóként árusították. Mivel könnyebb hozzájutni, mint a cigarettához vagy az alkoholhoz, elsősorban a tinédzserek körében népszerű. Arról viszont keveset tudunk, hogy az agyra pontosan milyen hatást gyakorol.

A Cloud Nine elsősorban a központi idegrendszert stimulálja. A fogyasztói számos hatást tapasztalhatnak: szívdobogást és hányingert okozhat, hallucinációkat és paranoiát idézhet elő, a szerhasználó viselkedése pedig kiszámíthatatlanná válhat. Megfigyelték, hogy szűkíti az ereket, hasi görcsöket és emésztési problémákat okoz, valamint megemeli a testhőmérsékletet, ami hidegrázással és izzadással jár. A használók körében nem ritka a fej- és vesefájdalom, a fülzúgás és a szédülés, a légzési nehézségek, de egyesek paranoiás zavarokról és öngyilkos gondolatokról is beszámoltak. A tünetek nagyon hasonlítanak a metiléndioxipirovaleron (MDPV) alapú szerek által kiváltott mellékhatásokra, ami nem meglepő, mivel a Cloud Nine ugyancsak tartalmaz MDPV-t.

Zacher Gábor toxikológus tapasztalatai szerint az MDPV-használók gyakran tapasztalhatnak hallucinációkat, és a fogyasztók körében nem ritkák az erőszakos cselekedetek sem. Agressziót más szerek is kiválthatnak: korábbi állatkísérletek során megfigyelték, hogy a speeddel belőtt patkányok sokkal gyakrabban támadtak egymásra, mint a többiek. Zacher elmondása szerint az MDPV esetében jóval súlyosabb a helyzet: a klinikára kerülő fogyasztók ötven-hatvan százalékát karhatalmi segítséggel szállítják be, mert másképp nem lehet megfékezni őket. Magyarországon tavaly nyáron öt-hatszáz beteget kezeltek az MDPV mellékhatásai miatt, amiket csak intravénásan adagolt nyugtatóval lehet semlegesíteni, méghozzá a normális dózis három-négyszeresével.

Tavaly nyáron a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika munkatársai azt mondták, hogy ugrásszerűen megnőtt az MDPV-vel összefüggésbe hozható esetek száma. Most egy év után újra érdeklődtünk, és megtudtuk, hogy az MDPV okozta pszichózisok száma jelentősen csökkent, amióta a szert betiltották.

Pentagram

A piacon közben feltűnt egy újnak mondható, pentakristály nevű szer is. A stimuláns fő összetevőjét, a béta-keto-metilbenzodioxilipentamint a Cloud Nine-hoz hasonlóan már a hatvanas években felfedezték, mindössze a kábítószerpiacon való feltűnése mondható új fejleménynek. A pentakristály a jelek szerint kevésbé okoz pszichotikus reakciókat, de mint minden új szintetikus drogra, erre is igaz, hogy a fogyasztói kísérleti nyulak. Hiszen nincsenek tanulmányok, amelyek azt vizsgálják, közép- vagy hosszútávon mi történik a pentakristály fogyasztóival, milyen hatások jelenhetnek meg később.

Azt a szer terjesztői is elismerik, hogy a pentakristály fogyasztása kockázatos. Egyes fórumozók szerint a fogyasztása már Magyarországon is halálhoz vezetett: két hónapja egy fogyasztó túladagolta a szert, és agyvérzést kapott tőle.

A halálos vegyszer szabadon terjeszthető

A prevenció és az ártalomcsökkentés hívei rendszerint azzal érvelnek, hogy az ideális állapot a drogfogyasztás megszüntetése, azonban amíg ez nem sikerül, addig is érdemes a kevésbé veszélyes szerek irányába terelni a fogyasztókat. A jelenlegi szabályozás azonban ezt nem teszi lehetővé. Nem biztos, hogy a korábban betiltott, jól ismert kábítószerek (az ecstasy, a kokain, a speed és a marihuána) kevésbé ártalmasak, mint a fürdősódrogok, a szintetikus fű vagy a pentakristály, de megvan az az előnyük, hogy velük kapcsolatban már végeztek hosszabb távú hatástanulmányokat, ami elősegíti a fogyasztók kezelését, az addiktológusok pedig hatékonyan segíthetnek a leszokásban.

Az pedig, hogy a terjesztők a büntetőjogi kockázat miatt inkább veszélyesebb, de teljesen legális szereket árulnak, a kereslet és kínálat egyensúlyát is felborítja. A fogyasztók ugyanis hiába választanának kevésbé veszélyes szereket, ha a rizikófaktor miatt azok eltűnnek a piacról. A BBC egy korábbi cikkében az ecstasy népszerűségének visszaeséséről számolt be; ebben kitérnek arra is, hogy a London Egyetem által bevizsgált 1848 tablettából 695 tartalmazott piperazinszármazékokat, de a metiléndioximetamfetamint (MDMA), az ecstasy elsődleges hatóanyagát csupán 154 tablettából tudták kimutatni.

A vásárlók tehát sokszor még a kipróbált és ismert drogokhoz sem tudnak hozzájutni. Ennek részben az az oka, hogy ezeket is hamisítják, és ennek is megvannak a következményei: az ecstasyval kapcsolatos rosszullétek és halálesetek túlnyomórészt a drog szennyezettségére, és nem az MDMA egészségügyi hatásaira vezethetők vissza. A visszaszorulás elsődleges oka azonban az lehet, hogy kevesen kockázatatnak többéves börtönbüntetést kábítószer-terjesztés miatt, így inkább árulnak potenciálisan életveszélyes, de száz százalékig legális szereket.