Túl sok sót esznek az amerikai gyerekek
Az amerikai gyerekek annyi sót esznek, mint a felnőttek, naponta 1000 milligrammal többet az ajánlottnál - állapították meg szövetségi egészségügyi szakemberek. A nagy mennyiségben fogyasztott só kapcsolatban van a magas vérnyomás kialakulásával nemcsak a felnőtteknél, hanem a gyerekeknél is. Ennyi többlet sót egyébként egyetlen Big Mac elfogyasztásával bevihet valaki a szervezetébe.
Az Egyesült Államok járványügyi hatósága, a CDC munkatársainak elemzését a Pediatrics című orvosi folyóirat online kiadásában tették közzé. A CDC kutatói 6200 nyolc és tizennyolc év közötti gyereket vontak be a 2003 és 2008 között lefolytatott vizsgálatba. A felmérésben kétszer kérdezték ki részletesen a gyerekeket a teljes előző napi étel- és italfogyasztásukról.
A kutatásban részt vevő gyerekek 15 százalékának vagy magas vérnyomása volt, vagy némiképp emelkedett vérnyomása, úgynevezett prehipertenziója volt. A legtöbb sót evő gyerekek csoportjában kétszer nagyobb volt a magas vérnyomás kockázata azokhoz képest, akik kevés sót fogyasztottak.
A sok sót fogyasztó túlsúlyos és elhízott gyerekeknél még ennél is rosszabb volt az arány, háromszor gyakrabban fordult elő magas vérnyomás a körükben. A maximumként ajánlott só-, illetve nátriumbevitel naponta felnőtteknek és gyerekeknek is 2300 milligramm, miközben a tanulmány eredménye szerint a gyerekek átlagosan 3300 milligramm sót vettek magukhoz naponta.