Az Egészségügyi Világszervezet szakemberei nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vírus emberek között is átadható lenne, és arra gyanakszanak, hogy az eddigi két közel-keleti áldozat állatoktól kaphatta el a fertőzést.
Eddig nincs jele annak, hogy a vírus olyan halálos lenne, mint a SARS (Severe Acute Respiratory Syndrome: súlyos akut légzőszervi szindróma), amely a 2002-ben kezdődött járványban nyolcszáz ember halálát okozta világszerte, de főként Ázsiában.
Szakértők szerint a tevék, bárányok és kecskék – a régióban nagy számban megtalálható állatok – szintén érintettek lehetnek. A denevérek más halálos vírusokat is hordoznak, például az Ebolát vagy a SARS-vírust, amelyek általában más állatokat, például majmokat vagy cibetmacskákat fertőznek meg, mielőtt átugranak az emberre.
A WHO hétfői közleményében jelentette be, hogy új, a SARS-koronavírushoz hasonló vírust azonosítottak egy nemrégiben Szaúd-Arábiában járt brit férfiban. A katari beteg először 2012. szeptember 3-án jelentkezett orvosnál akut légzőszervi fertőzés tüneteivel. Szeptember 7-én felvették egy dohai (Katar) kórház intenzív osztályára, majd 11-én légi mentővel Nagy-Britanniába szállították. Az illetékes brit egészségügyi szerv, a HPA végezte el a laboratóriumi teszteket, és igazolta az új vírus jelenlétét.