Fábián, Sebestyén
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Halálos agyhártyagyulladást okozott egy szteroid Amerikában

2012.10.09. 23:49

Fertőzött szteroidoltások miatt 11 ember vesztette életét gombás agyhártyagyulladásban az elmúlt napokban az Egyesült Államokban – közölte kedden az amerikai járványvédelmi hatóság. Eddig tíz államból 119 megbetegedést és 11 halálesetet jeleztek a járványvédelmi központok (CDC). Kedden három halálesetet és 14 új megbetegedést jelentettek.

A fertőzött, ampullás szteroidkészítményt – amelyet utóbb kivontak a forgalomból – 23 állam 76 egészségügyi intézményébe szállították szét. A CDC becslése szerint a 13 ezret is elérheti azoknak a száma, akiknek beadhatták az oltást. A szteroidkészítmény előállítója a New England Compounding Center Inc., amelynek központja Massachusetts Framinghamben található. Kedden a szövetségi képviselőház három demokrata tagja kongresszusi vizsgálatot sürgetett az ügyben.

A gombás agyhártyagyulladás lappangási ideje körülbelül egy hónap. Egészségügyi szakemberek szerint a kór nem ragályos. A betegség kitörése a legsúlyosabban eddig Tennessee államot érintette, onnan hat halálesetet és 39 megbetegedést jelentettek. Michiganben hárman haltak meg és 25-en fertőződtek meg, Marylandben pedig egy halottról és nyolc betegről tudnak.