Azonosították a gyomorrák kialakulásának mechanizmusát
A gyomorrák kialakulásának négy mechanizmusát azonosították a Szingapúri Génkutatási Intézet (GIS) tudósai, akik eredményeiket a Genome Biology című folyóiratban ismertették. A gyomorrák a második helyen áll a rosszindulatú daganatok okozta halálozási listán, világszerte évente 750 ezer életet követelve. Az elhunytak 60 százaléka ázsiai.
Az újgenerációs szekvenálási technológiák alkalmazásával a GIS tudósai feltérképezték a gyomorráknál a genomban fellépő kisebb-nagyobb léptékű mutációkat, ennek köszönhetően sikerült a rosszindulatú daganat kialakulásához vezető négy különböző mechanizmust elkülöníteniük. Ezek egyikében nagy valószínűséggel bakteriális fertőzés indítja be a géneken célzott hatást kifejtő kóros folyamatot. A többi mechanizmusnál a kóros hatás a genomon bárhol érvényesülhet, ide tartoznak egyebek között a károsító oxidatív tényezők kiváltotta folyamatok, vagy a DNS hibajavító rendszerének a meghibásodása.
Nirandjan Nagarajan, a tanulmány vezető szerzője hangoztatta: első ízben sikerült kimutatni, hogy a rákos megbetegedésnél a mutációs folyamat a genomon kifejtett célzott hatás következménye. "Kritikus lépést jelent abból a szempontból, hogy megértsük a gyomorrák kialakulásának folyamatát és ennek alapján új gyógyszereket fejleszthessünk ki" - hangsúlyozta Nirandjan Nagarajan.
"Kutatásaink azt bizonyítják, hogy a gyomordaganatok esetében elvégzett szekvenálás nemcsak a mutációk feltérképezését teszi lehetővé, hanem rávilágít a mikroorganizmusok génkárosító szerepére is" - fejtegette Patrick Tan, míg Ng Huck Hui, a GIS ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a kutatócsoportnak több olyan érdekes gént sikerült azonosítania, amelyek komoly szerepet játszanak a rákos folyamat kialakulásában. A szekvenálás a DNS építőköveit alkotó nukleotid-bázisok (adenin, guanin, citozin, timin) sorrendjének a meghatározása. A DNS-javítás a sejtekben állandóan zajló folyamat, amely a normális anyagcsere-folyamatok és külső hatások okozta károsodásokat, veszélyes mutációkat korrigálja.