Európa lassan legyőzi a szívbetegségeket

2013.06.26. 17:40
Látványosan zuhant a szívproblémák miatti halálozások száma Európában az utóbbi három évtizedben. Nagyrészt a jobb koleszterincsökkentő gyógyszereknek és a dohányzásellenes kampányoknak köszönhető az eredmény egy szerdán megjelent tanulmány szerint. A magyar férfiak esetében ugyanakkor nem történt változás.

Az 1980-as évek eleje óta a szív- és érrendszeri eredetű halálozások száma kevesebb mint a felére esett vissza az Európai Unió egyes államaiban - mutatta ki az European Heart Study szakfolyóiratban megjelent kutatás. Az infarktushoz és stroke-hoz vezető szívbetegség továbbra is vezető halálok az unióban, és félő, hogy az elmúlt harminc év kedvező irányát visszafordítja az elhízás és a cukorbetegség egyre emelkedő rátája.

"Nem szeretnénk azt mondani, hogy nincs több teendő, hiszen ha az egyéb betegségek tendenciáit tekintjük, tudjuk, vissza tudják fordítani a szívbetegség terén a sikeres folyamatot, amelyen annyit dolgoztunk" - magyarázta Nick Townsend (Oxford Egyetem), a kutatás egyik résztvevője. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szív- és érrendszeri betegségek évente körülbelül 17 millió ember halálát okozzák világszerte.

Townsend kutatócsoportja nem és életkor szerinti bontásban vizsgálta meg a betegségben elhunytak adatait. A négy korcsoport a 45 év alattiak, a 45-54, az 55-64 év közöttiek és a 65 év felettiek voltak. Ha a négy korcsoportot együttesen vizsgálták, azt találták, hogy Európában az elmúlt három évtizedben mindkét nemnél jelentősen visszaesett a halálozások száma.

A legnagyobb csökkenést mindkét nemnél Nagy-Britannia, Dánia, Málta, Hollandia és Svédország adatai mutatták. A férfiak esetében statisztikailag jelentéktelen volt a csökkenés Magyarországon, Lettországban és Lengyelországban. A román férfiak halálozási aránya is csak kis mértékben esett vissza, ám statisztikailag kimutatható volt.

Noha a kutatás nem vizsgálta meg részletesen a halálozások okait, Townsend szerint alapvetően a koleszterinszint csökkentésére felírt sztatinok és a magas vérnyomás elleni gyógyszerek jobb minőségének, valamint a kontinensszerte visszaszoruló dohányzásnak köszönhető a siker. Két kockázati tényező azonban aggodalomra ad okot: az elhízás és a cukorbetegség. A két betegség emelkedő rátája a jövő időzített bombája, mely a szívbetegségek gyógyításában elért fantasztikus tendenciát megállíthatja és visszafordíthatja - figyelmeztetett Townsend.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM