Számos, öregséggel kapcsolatos betegség szorul vissza

2016.07.13. 09:15

Az öregedés elkerülhetetlen, de számos öregséghez kapcsolódó betegség visszaszorulóban van. Ez nem magyarázható szimplán az egészségügyi rendszer fejlettségével, és a tudósok még adósok az okok megtalálásával.

Például manapság feleannyian halnak meg vastagbélrák miatt, mint az 1980-as években, amikor ez szinte népbetegségnek számított. De ugyanígy csökken a szívbetegségek, demencia, az idősek jóval tovább maradnak egészségesek.

Nagyon sok tanulmány született már erről, több egyetem és orvosi kutatóközpont összefogásával. A California Pacific Medical Center Research Institute és a University of California kutatói például azt állítják, hogy a jelenség azzal lehet összefüggésben, hogy a sejteken belüli öregedési folyamat változóban van. De ez csak feltételezés.

Számos más magyarázat is lehetséges. Az Alzheimer kórnál például hasonlóak rizikófaktorok, mint a a szívbetegségeknél. És a tény, hogy az emberek jobban kordában tudják tartani vérnyomásukat vagy a koleszterinszintet, javíthat a helyzeten.

A trend tehát örömteli, csak az nem világos, hogy miért van ez így. De a kutatók bőszen keresik a magyarázatot.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Futball
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Cinematrix
Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott

Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott

Vincent Van Gogh élete sokkal színesebb volt, mint képzeltük.

március 1., 08:21

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.

március 1., 09:10

  • Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.

március 1., 09:31

  • FOMO
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.

29 perce

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Cinematrix
Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni

Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni

Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.

március 1., 08:19

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.

március 1., 07:11

  • Jégkorong
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Vízilabda
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől

Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől

Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.

március 1., 07:23

  • Futball
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Futball
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Ez az igazi karácsonyi csoda?

március 1., 06:11

  • Futball
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20