Ittam vizet

Volt egy ilyen izé, fogadalom, vagy inkább projekt, amivel meglepően sok ismerőst és ismeretlent sikerült fellelkesítenem. Soha ilyen lelkes követőim nem voltak, pedig már az elején leszögeztem, hogy azt se tudom, hová tartok. De hát mi baj lehet abból, ha megiszom napi 4 liter vizet, és mások is követni akarják a példámat? Nekem semmi, a többiek meg majd többet járnak pisilni.

Lehet, hogy másoknak tanulságos időszak volt az elmúlt egy hónap, nekem kevésbé. Egy kicsit tartottam tőle, hogy nem tudom majd megcsinálni, de ezzel volt a legkevesebb gond. A víz finom, mindenhez illik, itatja magát, jót tesz a belső hűtésnek, és nem is káros. És a bőröm fantasztikus.

Összegezzük a tanulságokat:

Izgultam, hogy milyen hatással lesz a hirtelen megnövelt vízadagom a lábon kihordott mumifikációmra. Az ajánlottnál sokkal kevesebbet iszom, mégsem szoktam szomjas lenni. Joggal hihettem, hogy ha rászokom a rendszeres vízivásra, annak olyan hatása lesz, mint egy Tutanhamenre rányitott tűzoltófecskendőnek.

A szervezetem mégis elképesztő szorgalommal kezdte feldolgozni a vizet; otthonosan érezte magát, naná, a férfitest 60 százalékban vízből áll. Az egyetlen kényelmetlenség az volt, hogy ezt a sok vizet, legalábbis átmenetileg, valahol tárolni is kellett. Hát az olyan érzés volt, mintha egy vízágyat gyömöszöltem volna az ingem alá. Ha folytatnám a kúrát, farsangra maszk nélkül medúzának öltözhetnék.

De a 4 liter víz tartható célkitűzés volt. Voltak napok, amikor nem jött össze (legfeljebb 1-1 pohárnyi hiányzott a teljes adaghoz), másokon viszont bőségesen pótoltam. Átlagolva simán megugrottam az előírt napi 1 gallont.

Ízesített víz = szopás.

Szeretem az üdítőket és az energiaitalokat, a kávét és a teát, nem is terveztem, hogy ezekről lemondok. De a kávézást leszámítva szinte minden más elmaradt, illetve néhány félliteres kóla is becsúszott. A folyamatos vízivás tényleg nem megterhelő. Vizet bármeddig, bármikor, bármihez lehet fogyasztani.

Néha kellettek más ízek is, persze, így kipróbáltam néhány ízesített terméket. Bodzavirág-kivonatok, málnaárnyalatok, citrus hűsítők, szintetikus limonádék – mindegy, csak ne tiszta víz legyen. Konklúzióként megállapítottam, hogy a víznek nem véletlenül nincs íze. Ha van neki, az rosszabb, mintha nem lenne.

Kortyolgatok valami jól behűtött citromos vizet, amin nem látszik, hogy lenne benne bármi citromra emlékeztető, mert a kristálytisztaságig áttetsző. De az undorítóan alattomos, vegyszeres ízárnyalatok tönkreteszik az egészet. Ha heteroszexuális férfiként szeretné átélni, milyen érzés lehet egy nőnek az orális szex ízesített kotonnal, gurítson le fél liter bodzaízű vizet, és megérti. A tanulság ugyanaz: jó, jó, vannak itt gyümölcsös árnyalatok, de ez mégiscsak szopás. Kedves nők, ne haragudjatok.

A helyzet azért nem reménytelen, a citromos-gyömbéres ásványvíz például egész fogyasztható. Kár, hogy 250 forint literje, és még így is olyan mellékíze van, mint a vodkaszódával leöblített amfetaminnak. Az igazi citromos-gyömbéres limonádénál az íze és az ár-érték aránya is rosszabb.

Tapintható a különbség.

A várakozásoknak megfelelően a bőröm fantasztikus lett; érezhetően meghálált minden csepp folyadékot, amit nem vesztettem el a párologtatással vagy a pisálással. Bevallom, amikor olvastam a rendszeres vízivás bőrhidratáló hatásáról, nem hittem volna, hogy ezt magamon is érezni fogom. De észrevettem, hogy a bőröm hűvösebb, mint máskor, az állaga meg egyenesen eszméletlen. A csecsemő segge ehhez képest smirglipapír.

Hogy sokkal fittebb és kipihentebb lennék, az nem tűnt föl, pedig állítólag a megnövelt folyadékbevitel az éberségre is jó hatással van. Az mondjuk tény, hogy a szerkesztőségi kávégép elromlását könnyebb szívvel és kevesebb hisztivel viseltem, mint máskor. Ki tudja, talán ez is a vízkúra pozitív hatása. És az is igaz, hogy a reggeli kávé helyett megivott 1 liter víznek is van élénkítő hatása.

De mennyit kell pisilni tőle, te jó isten.

Hogy szolgál a kedves metabolizmusod? Köszönöm a kérdésed, öregesen – mondhatnám, ha összetalálkoznék egy XIX. századi orvostanhallatóval. Nem mintha a halál közeledtét érezném, miért is érezném, klassz a bőröm, kisimult vagyok, meg hidegvérű, mint egy vízisikló, és még a vitalitásommal sincs gond, kivéve, amikor igen.

De az anyagcserém alapján elzárhatnának egy öregek otthonába. Vagy cipelhetnék magammal katétert. A legpesszimistább forgatókönyv nem valósult meg (az a Niagara vízesés és az Eyjafjallajökull vulkán bélrendszerre írt remixe lett volna), de a hónap végére már olyan rutinnal forgattam a vécékilincset, mint Jojo Mayer a dobverőt. És ha már zenés párhuzamok: egyszer éjjel háromkor azon kaptam magam, hogy miközben próbálok félkómásan a vécécsészébe célozni, egy Courtney Barnett-számot dudorászok magam elé. Csak később kapcsoltam, hogy az az Aqua Profunda (mély víz) gitárintrója volt. De inkább egy pocsék insider szóvicc a tudatalattitól, mint egy behugyozós poén a záróizmoktól.

Röviden: sokat, nagyon sokat kell vécére járni ennyi víztől.

A pia nem hiányzott.

Az alkoholos italok vízhajtók, így nem kísérleteztem velük. Kánikulában jólesik a sör (legfeljebb nem tesz jót), de most kibírtam anélkül. A harmincnapos vízkúra alatt egyetlenegyszer fogyasztottam alkoholt: amikor megettem egy üveg whiskys narancslekvárt (alkoholtartalom: 1 százalék) több apró részletben. Ez a része nekem könnyű volt, mert egyébként is alig iszom, de akik szeretik a minőségi szeszeket, vagy lenyomnának egy-két jeges kriglivel a nagy hőségben, talán jobban kínlódnának az önmegtartóztatással.

A víz függővé tesz.

Sokat tanultam a toleranciaküszöb emelkedéséről. Rájöttem, hogy mindenre rá lehet szokni.

A vízkúra kezdete után állandóan szomjas voltam. De komolyan. Valószínűleg ezért is volt könnyű betartani a napi kvótát. A rendszeres ivás viszont nem telítettség-, hanem szomjúságérzetet kelt. Amíg el nem értem a napi 2-2,5 litert, csak ímmel-ámmal kortyolgattam, de utána egyre könnyebben csúszott, és a végén már semmi sem volt elég.

Valószínűleg a heroinisták is így kezdik. De akkor már jobb az ízesített víz.