A lélegzetből felismerhető a rák
Nagy pontossággal képes sikeresen kimutatni a nyelőcső- és a gyomorrákot a Londoni Imperial College kutatói által kifejlesztett kilégzési teszt – írja az MTI. A rák korai észlelése több kezelési lehetőséget biztosít a betegeknek és életeket menthet.
A kilégzési teszt képes volt 85 százalékos pontossággal felismerni a rákot és megkülönböztetni a jóindulatú betegségektől a 335 ember bevonásával végzett klinikai vizsgálatokban – írták kutatók az amerikai orvostársaság JAMA Oncology című folyóiratában megjelent tanulmányukban.
Igazolni tudtuk a nyelőcső- és gyomorrák kimutatására kifejlesztett kilégzési tesztünket betegek egy nagyobb csoportján. A gyomor- és a nyelőcsőrákot legtöbbször késői szakaszban diagnosztizálják, amikor a kezelés már nem mindig lehetséges. Szükség van a rák korai észlelésére akkor, amikor a tüntetek még nem jellegzetesek, és a jóindulatú betegségek tüneteihez hasonlóak
– mondta George Hanna, a tanulmány vezető szerzője
A nyelőcső- és gyomorrák a daganatos betegségek miatti halálesetek 15 százalékáért felelős globálisan. Általában már előrehaladott állapotban veszik észre, mivel a tünetek akkor észlelhetők, amikor a betegség kifejlődik. A gasztroenterológusok endoszkópiavizsgálat segítségével diagnosztizálják, amely költséges beavatkozás.
A kilégzési teszt a kilélegzett levegő vegyi összetételét vizsgálja, ami a nyelőcső- és gyomorrákbetegek esetében egyedülálló.
A daganatok a szenet tartalmazó és az összes élő anyagban megtalálható illékony szerves vegyületek (VOC) jellegzetes szagát termelik, ez segíti az orvosokat a betegség korai jeleinek érzékelésében. A kutatók képesek voltak azonosítani és számszerűsíteni a VOC összetételét a kilégzési mintákban tömegspektrométer alkalmazásával.
A kilégzési teszten átesett 335 páciens közül 163-nál diagnosztizáltak nyelőcső- vagy gyomorrákot, és 172 beteg esetében állapították meg, hogy jóindulatú betegségben szenvednek vagy nem beteg a gyomruk.
A kutatócsoport a további vizsgálatokban tovább akar javítani a teszten, és egy nagyobb klinikai próbát fog elvégezni, illetve azt is vizsgálni fogja, hogy más daganatok, mint a hasnyálmirigy kimutatására alkalmas-e az új diagnosztikai eszköz.