A Gólem még messze van

"Mi az a nyílt evolúciós technika?" - kérdezzük tehát a kutatókat.

A korábbi evolúciós modellekben az ember mint valami isten megadta, hogy mi is az alkalmasság kritériuma (szakszóval: a fitnesz-függvény), ami alapján kiválógatódnak a modellben szereplő lények. "A szelekciós szempont belső okokból nem változott, ezért a folyamat egy idő után kimerült, az egyedek hasonlítani kezdtek egymásra, és nyoma sem volt a fejlődő sokféleségnek, amit a világban látunk. A mi modellünkben viszont egészen új lények jönnek létre."

Persze nagyon egyszerű jószágokkal dolgoznak. Úgynevezett ágensekkel vagy aktorokkal. Van nekik 50 tulajdonságuk, mindegyik 1-től 100-ig vehet fel értékeket. Meg van adva, mit csinálnak, milyen információkat kapnak, hogyan dolgozzák fel őket, és hogyan reagálnak.

Fenotípus alapú modellezésnek hívják, egy testtel, folyamatokkal jellemezhető organizmust próbálnak megvalósítani. "Az erdőben csak nyulak meg rókák vannak, fitnessz-függvény nincs. Mi tehát a rókákat és a nyulakat akarjuk megragadni ezekkel a modellbeli entitásokkal" - próbál Kampis egy kis képszerű elemet vinni a jelenleg még nagyon absztrakt történetbe.

"Azt vizsgáljuk, hogyan változik meg a párválasztási preferencia egy populációban annak révén, ha egy kicsikét elkezdünk játszani azzal, hogy a létező tulajdonságok közül melyeket veszik az állatok figyelembe. A természetben is több tulajdonság van, ami alapján egy kölcsönhatás végbemegy. Ezt modelleztük úgy, hogy az 50 tulajdonságból csak néhány játszik szerepet a párválasztásban. A lényeg azzal függ össze, hogyan alakulnak a változók, amelyeket az ágens figyel. Ha megengedünk bizonyos lötyögést, variabilitást, akkor megjelennek olyanok, akik nem illenek a rendszerbe. Ha pechjük van, nem tudnak szaporodni, és nem lesz utódjuk, de lehet, hogy találnak párt, és előbb-utóbb új faj jelenik meg, szétválik a populáció."

Jelenleg ezeknek a lényeknek nincs testük. "A laikusoknak akkor lesz látványos, ha összekötjük mesterséges formakeletkezéssel. Egy olyan rendszerrel, ami a különböző tulajdonságokkal jellemezhető egyedekhez különböző testeket, ténylegesen legyártott organizmusokat rendel. Ez már mindenki fantáziáját megmozgatná, mert ekkor jönnek a szörnyek. Épp ezen dolgozunk" - mondja a sci-fi rajongó Kampis.

De a science-fictiontől még egy ideig menjünki vissza az ágensek világába. Nem térbeli, nincsen struktúrája, topológiája, nincsenek dimenzióik. "Egy nagy levesben laknak, véletlenszerűen találkoznak, és akkor vagy szaporodnak, vagy nem."

A modellbeli lények a hasonló a hasonlóval alapon párt választanak, párosodnak, szaporodnak. Egy energiának nevezett erőforrást fogyasztanak. Ehhez mindegyik ugyanolyan valószínűséggel fér hozzá, de meg van határozva, hogy kinek-kinek mennyi energiára van szüksége periódusonként a túléléshez. Híznak, lefogynak, éhen halnak. És öregszenek: az idővel csökken a felvett energia felhasználásának hatékonysága.

Persze próbálunk viszonylag értelmesen nézni az elvont modellt hallgatva, de vendéglátóink elmagyarázzák, aki ért a modellezés logikájához, az tudja, minél absztraktabb egy modell, annál általánosíthatóbb. Fő eredményük, hogy sikerült olyan modellt létrehozni, melyben új fajok keletkeznek, és ahol a sokféleség egy koherens belső erő terméke.

A következő modell már bonyolultabb lesz. Lesz benne több erőforrás, például az energia és a búvóhely. Lesznek olyanok, akik az elsődleges forrásokat eszik, és leszenek olyanok, akik őket eszik. "Ez majd egy kicsit átrajzolja a modell dinamikáját, mert már nem lesz korlátos a lehetséges organizmusok száma. Egy működő ökoszisztémát próbálunk létrehozni, amely nyitott végű módon tud folytatódni, és amelyben a biológiai szerepek differenciálódnak, és ahol esetleg előre nem látható feladatosztályok jönnek létre. Olyasmit szeretnénk látni például, hogy kiderül, az egyik fajnak az a jó, ha csinál mondjuk két bukfencet egy másik faj képviselőjével. A természetben is rengeteg példa van a szimbiózisra. Nem biztos, hogy egy ilyen modellben olyasmik jelennek meg, ami nekünk kívülállóknak érdekes. Egy ilyen evolúciós motor, ami az egészet hajtja, rengeteg intuíciónkkal ellentétes dolgot hoz létre, de ilyenkor persze azt is mindig meg kell néznünk, nem mi rontottuk-e el valamit."

Persze nem hagyjuk ki az őslaikus kérdést: "Mégis, mire jó ez az egész?"

"Erre három válaszom van - kezdi Kampis. - Az egyik, hogy már vitatkoznék a kérdéssel is. A második egy anekdota. Amikor a radioaktivitás felfedezőjének, Becquerelnek feltették ezt a kérdést, akkor ezt válaszolta. 'Nos, uraim, be kell vallanom, ez felfedezésem gyenge pontja. Semmiféle gyakorlati hasznát nem tudjuk elképzelni'."

És akkor végül jöjjön a nagyon durva sci-fi!

"Ha megvan ez az elmélet, akkor lehetne csinálni önmagukat fejlesztő robotokat, olyan rendszereket, amelyek egy idő múlva tényleg létrehozzák a Gólemet. És most mondd el, hogy miért nem!" - fordul végül Kampis kollégájához, Gulyás Lászlóhoz.

"Ő nagyon szépen tud beszélni ezekről a dolgokról, de végső soron persze igaza van - mondja Gulyás. - Ha álmodozunk róla, akkor akár még a Mars-expedícióra is jó lehet. De végső soron még fogalmunk sincs, csak fantáziánk van. De az, amin dolgozunk, egyszer tényleg hozzájárulhat ilyesmihez, bár a robotok anyagi újrateremtésének eljárása messze van."

"Ha egy ilyen nyitott végű evolúciós rendszer ténylegesen megvalósulna, akkor ezek a lények függetlenné válnak, és esetleg rémtörténetekhez érkezünk" - vetik fel a riporterek.

"Elvileg így van, de aki ilyet akar csinálni, az barkácsoljon inkább baktériumokkal. Ehhez a megszaladó evolúcióhoz a sejtmag nélküliek olyan potencialitással rendelkeznek, mint az ősi élet képviselői. Rémtörténetet gyártani könnyű: sokféle rossz gomb van, amit meg lehet nyomni már ma is" - feleli Kampis.

De végül kapunk egy harmadik választ is a gyakorlati hasznot firtató kérdésünkre. "Ha az elvi megoldással megvagyunk, az alkalmazása már nem biztos, hogy a mi feladatunk."