Visszatérhetnek az óriás-szitakötők

Az Arizonai Állami Egyetem, az Argonne-i Nemzeti Laboratórium és a Közép-nyugati Egyetem kutatói több mint tíz éven keresztül vizsgáltak több rovarfajt. Kísérleteik nyomán ellentmondtak annak a korábbi teóriának, amely szerint a földtörténeti ókor karbon korszakában élt hatalmas rovarok a dinoszauruszok és a madarak megjelenése miatt tűntek el. A tudósok szerint az oxigén az oka mindennek.

Körülbelül 300 millió évvel ezelőtt madárnyi méretű szitakötők és más óriásbogarak uralták az eget. Akkoriban sűrű erdők és nagyra nőtt páfrányfélék borították a szárazföldet, és ezek rengeteg oxigénnel látták el a légkört - magyarázta a kutatókat vezető Jon Harrison az Amerikai Fiziológiai Társaság egy ülésén. A karbon korban a levegő 35 százalékát oxigén alkotta, a jelenlegi 21 százalékkal szemben. Harrisonék azt vizsgálták, hogy milyen összefüggésben van az oxigén a rovarok méretével.

Légcsövesek

A rovarok több pici légcsővel, egész légcsőrendszerrel rendelkeznek, és ezek közvetlenül szállítják az oxigént az állat különböző testtájaira. A kísérletekben részt vevő legkisebb rovarfaj két milliméteres, a legnagyobb négy centiméteres volt. Az állatokat röntgensugarakkal átvilágítva a kutatók arra jutottak, hogy minél nagyobb egy rovar, testtömegének annál nagyobb hányadát - a nagyobb bogarak esetében akár 20 százalékát - foglalja el a légcsőrendszer. Ezzel együtt egy másik kísérletben gyümölcslegyeket tenyésztettek 10 generáción keresztül különböző oxigénkoncentrációjú légterekben. Minél nagyobb volt az oxigéntartalom, annál nagyobbra nőttek a legyek.

Mivel a légcsőrendszer a jelenlegi oxigéntartalom mellett egy ponton túl már nem nőhet tovább, határt szab a rovarok méretének - ugyanakkor a több oxigén nagyobb légcsőrendszert és nagyobb példányokat eredményez. A tudósok kiszámolták, hogy ma körülbelül 6 inch (valamivel több mint 15 centiméter) az a határ, aminél nagyobbra már nem nőhet rovar.

Hetvenöt centi a rekord

Ezt az értéket visszaigazolja a valóság is. A jelenleg ismert legnagyobb rovarfaj, az óriáscincér (Titanus giganteus) nagyjából ekkorára nő meg, legnagyobb talált példánya 16,7 centiméteres volt. Ez a Dél-Amerikában élő cincérfaj egyébként igen ritka és veszélyeztetett, mivel a bennszülött indiánok előszeretettel fogyasztják a lárváit. Azonban az óriáscincér is törpe a valaha élt legnagyobb rovarhoz, a Meganeura nevű szitakötőhöz képest: az ő szárnyfesztávolsága a 75 centit is meghaladhatta.

Harrisonék szerint ha olyan környezeti változások történnének, amelyektől drasztikusan megnőne Föld légkörének oxigéntartalma, arányosan nőnének a rovarok is, és akár az óriás-szitakötők is visszatérhetnének. Elismerte ugyanakkor, hogy erre jelenleg nincs sok esély.