
Nyakát is forgatta a szárazföldi gerincesek õse
További Tudomány cikkek
-
Jöhet a hullámenergia, már csak technika kell hozzá
- 110 ezer éves rejtélyre derülhetett fény, emiatt halhattak ki a Neander-völgyiek
- A kutatók megfejtették, hogy az emberhez hasonlóan a mesterséges intelligencia is elbutul
- Új agyterületet fedeztek fel a magyar kutatók
- A tudósok megdöbbentő felfedezést tettek ott, ahol Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert
A sétáló hal néven ismert Tiktaalik roseae maradványait még 2004-ben fedezték fel Kanada sarkkörön-túli vidékein. Koponyalap-csontjai azonban a felfedezés bejelentésekor még a kõzet foglyai voltak. A tudósok tû segítségével, mikroszkóp alatt, szinte morzsánként távolították el a kõzetet, hogy megvizsgálhassák a csontokat.
A Tiktaalik roseae az összekötõkapocs a halak és a kétéltûek, az elsõ szárazföldi állatok között. A sétáló hal vizsgálata azt is bebizonyította, hogy a vízbõl való elvándorlás sokkal bonyolultabb folyamat volt annál, hogy az uszonyok végtagokká alakultak át, állítják az amerikai kutatók, akik tanulmányukat a Nature címû tudományos lapban publikálták.
Légykapó
"Nem állíthatjuk, hogy a Tiktaalik roseae már szárazföldi állatnak tekinthetõ, mivel ideje java részét egészen bizonyosan a vízben töltötte" - hangsúlyozta az egyik szerzõ, Jason Downs, a philadelphiai Természettudományi Akadémiai kutatója. A jelek szerint a Tiktaalik roseae szubtrópusi környezetben, a folyók árterületén élhetett.
Nagy vízi ragadozóról van szó, amelynek hossza elérte a 2,7 métert. Hegyes fogaival és csapott koponyájával inkább krokodilra, mint egy primitív halra hasonlított, és rövid idõre képes volt elhagyni a vízi környezetet. "A koponyájából ítélve a vízben halakkal, a szárazföldön viszont rovarokkal táplálkozott" - hangsúlyozta a másik szerzõ, Neil Shubin, a Chicagói Egyetem kutatója.
Mozgó fej
A tudósok leírták a Tiktaalik roseae koponyacsontjainak jellegzetességeit, beleértve az állkapocscsontot az agyi koponyához függesztõ hyomandibulare elcsökevényesedését. A halakban a hyomandibulare, amely kapcsolatot teremt az állkapocscsontok, az agyi koponya, valamint a kopoltyúk között, koordinálja ezen elemek mozgását a víz alatti táplálkozás és légzés alatt. A szárazföldi állatoknál a hyomandibulare az evolúció során fokozatosan átalakult, és jelenleg ez a középsõfül egyik csontocskája, a kengyel. A Tiktaalik a szárazföldön hasznát vette a mozgatható nyakának.
A Tiktaalik roseae megõrizte a primitív halak néhány jellegzetességét, ahogy rendelkezett már néhány, a szárazföldi négylábú kétéltûekre jellemzõ vonással is. Uszonyain például kivehetõ a csukló és a könyök - ez egy evolúciós elõrelépés a szárazföldön való közlekedéshez szükséges végtagok kifejlõdése felé.
