Gyenge hallása volt az első madárnak

Az Archaeopteryxnek, az első ismert madárszerű állatnak nagyjából ugyanolyan volt a hallása, mint a mai emunak, állapítja meg egy szerdán közzétett tanulmány. Ez egyel több érvet szolgáltat annak a tábornak, amely szerint az Archaeopteryx már nem dinoszaurusz volt, hanem madár. A mérete és alakja alapján az európai szarkához hasonlító Archaeopteryx lithographica 150 millió évvel ezelőtt, a jura korban jelent meg. Első megkövült maradványát 1861-ben ásták ki Bajorországban. Azóta 8 példányát találták meg.

A londoni Természettudományi Múzeum tudósai komputertomográfos felvételsorozatot készítettek az Archaeopteryx, modern madarak és mai hüllők belső füléről. Ami érdekelte őket, az a csigának az a csontos része, az úgy nevezett Sala media, amelyben az érzékelőszövetek helyezkednek el. Ennek a csőnek a hossza jól mutatja, hogy mekkora az állat hallóképessége.

A számítások szerint az Archaeopteryx hallástartománya körülbelül 2 ezer hertz volt. Vagyis az az állat nagyjából annyit hallott, mint a mai emu, amely a madarak között a legkevésbé éles fülű.

Összehasonlításképpen az emberi fül a 80 és 1100 hertz közötti tartományban képes érzékelni a hangot, de a jó fülhallásúak 20 és 20 ezer hertz között hallanak. Ezt a tartományt nevezik egyébként hi-finek.

Régóta vitáznak a tudósok arról, hogy az Archaeopteryx egyáltalán madár-e. Egyesek szerint ez a rejtélyes állat inkább volt tollas négylábú vagy kétlábú dinoszaurusz, semmint primitív madár. Az új tanulmány a madártábornak szolgáltat új érvet.

A tanulmány szerzői szerint korában már bebizonyosodott, hogy az Archaeopteryx fülének az egyensúlyérzékelő része ugyanolyan volt, mint a mai madaraké, most pedig kiderült, hogy a hangérzékelésük is a madarakéhoz hasonlított. A csiga vizsgált része a modern madaraknál és az Archaeopteryxnál is hosszabb, mint a mai hüllőknél.

A Sala media mérete nemcsak arról árulkodik, hogy mennyire hallhatott jól az ősi állat, hanem arról is, hogy nagy csapatokban élt. A hosszabb Sala media ugyanis egyben bonyolultabb hangképző szervet is feltételez. Az összetettebb hangképzésre pedig a csoportosan élő állatoknak van szükségük.

Azok az állatok is gyakran komplex hangos kommunikációs képességgel rendelkeznek, amelyek olyan zárt környezetben élnek, mint az erdő, ahol a vizuális kommunikáció nehezen használható.

Kiderült, hogy a belső fül egy részletének vizsgálatával arról is képet kaphatunk, milyen típusú környezetben élhettek a már már kihalt állatok.

A tanulmány a Proceedings of the Royal Society B-ben, a brit tudományos akadémia egyik közlönyében jelent meg.