Innovációs versenyt hirdettek fiataloknak
A tudomány napja alkalmából Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt hirdetett meg a Magyar Innovációs Szövetség szerdán Budapesten. A 16. alkalommal tartandó versenyre műszaki, környezetvédelmi, természettudományi és matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő munka eredményével lehet pályázni. A versenyre határon túli magyar fiatalok pályázatait is várják.
Pakucs János, a szövetség elnöke elmondta, hogy a tehetségkutató versenyen 13 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt egyénileg vagy kéttagú csapatokba szerveződve. Az első fordulóra 2007. január 4-ig, a másodikra május 3-ig várják a pályaműveket. A díjakat júniusban adják át.
Támogatott továbbtanulás
Az első három helyezett egy éven át ösztöndíjban részesül, felsőoktatási intézményekbe való jelentkezésnél 5 többletpontot kaphat, továbbá a kiválasztott tehetséges fiatalok nemzetközi fórumokon, versenyeken vehetnek részt. A versenyt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatja.
Csermely Péter, az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyének zsűritagja elmondta: a 9 majdani díjazott közül három nyertest választanak ki a nemzetközi megmérettetésen való részvételre, ahol a magyar versenyzők minden évben több díjat elnyernek. A rendezvényen bemutatták a fiatal tudósok idei uniós versenyén díjat nyert Tarjányi Zoltán és Vass Csaba újfajta rákdiagnosztikai eljárását és Gilyén András mobiltelefonon használható iránytűjét.