
Megfékezhetjük a klímaváltozást
További Tudomány cikkek
A több mint ezeroldalas jelentést 130 ország 2500 tudósa készítette a 2001-es, legutóbbi IPCC-jelentés óta mért éghajlati adatok, korábbi mérőszámok és számítógépes modellek felhasználásával. Az IPCC honlapjáról letölthető 35 oldalas összegzés legfontosabb megállapítása, hogy az emberiség rendelkezik azokkal a technikai és anyagi eszközökkel, amelyek segítségével megfékezhető a globális felmelegedés. A jelentés elsősorban a klímaváltozás legfőbb okára összpontosít, vagyis arra, hogyan lehetne csökkenteni a légkörben található üvegházhatású gázok magas koncentrációját.
Gázrekord
Ez a koncentráció jelenleg körülbelül 425 milliomod térfogatrész (ppm), ami 70 százalékkal több, mint az 1970-ben mért érték. Ez a szám egyébként soha nem volt még ilyen magas, amióta ember él a Földön, csak évmilliókkal ezelőtt. A jelentés szerint a koncentráció a következő 25 évben tovább fog emelkedni, legalább 25, legfeljebb 90 százalékkal. A növekedés mértéke attól függ, hogy az ember milyen hamar és mennyit hajlandó tenni a gázkibocsátás csökkentéséért.
A tanulmány ugyanazokat a gyógymódokat említi, amiket korábbi hasonló jelentések is javasoltak, mindenekelőtt a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának visszaszorítását. Előkelő helyen szerepel még a javaslatok között az erdőirtások megfékezése, a bioüzemanyagok, a megújuló energiaforrások, valamint a tudatosabb fogyasztás és a hatékonyabb energiafelhasználás.
Biztosak benne
A tanulmány legnagyobb része azt fejtegeti, miként lehetne 2030-ig mérsékelni az üvegházhatású gázok koncentrációját. Az összegzés egyik legfontosabb táblázata szerint 650 ppm körüli érték a világ GDP-jének kb. 0,2 százalékába "kerülne", 550 ppm körüli értéket pedig akkor érhetnénk el, ha a GDP 0,6 százalékát a koncentráció csökkentésére fordítanánk. Az igazi megoldás kb. 450 ppm lenne (erre akár a GDP 3 százalékát is rá kellene áldoznunk), mert ezen érték felett már nagyobb klímakatasztrófákra lehet számítani.
A tanulmányt kidolgozó szakemberek egyetértettek abban, hogy gyakorlatilag lehetetlen a 450 ppm-es határ alatt maradni, és 450 és 550 ppm között lehet stabilizálódásról beszélni. 550 ppm felett szinte bizonyosra vehető, hogy a 21. században legalább 2 Celsius-fokkal nő a Föld átlaghőmérséklete, ami fajok tömeges kipusztulásával, a gleccserek és a jégsapkák nyári eltűnésével és súlyos ivóvízhiánnyal jár majd. A jelentés egyébként magabiztosabb, mint a korábbi IPCC-tanulmányok: a legtöbb táblázat és megállapítás a "nagy egyetértés, sok bizonyíték" címkét viseli, ami az IPCC bizonytalansági tényezőket jelző terminológiájában a legjobb.
Kína kekeckedett
Mint ahogy a korábbi kötetek esetében történt, a jelentés közzététele előtt az IPCC tagjai napokig tárgyaltak, az atomerőművekre vonatkozó kitételek például az utolsó pillanatokban kerültek be a tanulmányba (kis mértékben, de ezek is segíthetnek kiváltani a fosszilis tüzelőanyagokat). A konferencián résztvevő 120 ország küldöttei ezzel együtt hamar megegyeztek az összegzésről, ezúttal nem voltak hajnalba nyúló viták.
Gazdasági növekedésének fontosságára hivatkozva egyedül Kína próbált enyhíteni a szöveg egyes megfogalmazásain, és igyekezett Európára és Észak-Amerikára hárítani a gázkibocsátás mérséklésének feladatát. Ez az erőfeszítés nem ért célt, és később az ország küldöttsége a többségi nyomásnak engedve kifogások nélkül aláírta a jelentést. (Az Egyesült Államok után Kína bocsátja a légkörbe a legtöbb üvegházhatású gázt.)
Az alkotók elégedettek voltak a jelentéssel, az IPCC elnöke, Rajendra Pachauri a tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón "pompásnak" nevezte a dokumentumot. Hangsúlyozta, hogy az emberiségnek változtatnia kell a fogyasztási szokásain, és jelezte, hogy most már a politikai és gazdasági döntéshozókon a sor. Szakértők szerint a téma bizonyosan előkerül majd a G8 júniusban esedékes németországi tanácskozásán.
Még nem teljes
Az IPCC február elején tette közzé a jelentés első kötetét. A tanulmány nyelvhasználata erősebb volt, mint a korábbi dokumentumoké, 90 százalékos bizonyossággal állította, hogy a klímaváltozásnak emberi okai vannak. A jelentés a következő két évtizedre 0,2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedést jósol, 2100-ra pedig 1,8-4 fokos emelkedést, bár ennél rosszabb forgatókönyvek is szerepelnek a dokumentumban.
Az áprilisban megjelent második kötet egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a jégsapkák és a gleccserek olvadása miatt rövid időn belül több mint egymilliárd ember küzdhet vízhiánnyal. A változások legjobban a szegényebb országokat fogják sújtani, de a természet is megsínyli a globális felmelegedést. A jelentés az utolsó, negyedik kötettel lesz teljes, ezt novemberben prezentálják majd Spanyolországban.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Brand and Content
Tudta, hogy a maradék pizzából vagy párizsiból elektromos áram is lehet?
A lakossági konyhai élelmiszer- és zöldhulladék gyűjtése egyre több helyen elérhető, de mitől lesz értékes a maradék élelmiszer? És hogy lehet mindebből egy paksi atomerőmű termeléséhez mérhető energiaforrás?
5 órája
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06