Repüljön szárnyak nélkül!

Még a végén megvalósul gyönyörű álmunk, a repülés: minden eddiginél ígéretesebb egyszemélyes, háton hordozható repülő szerkezetet mutatott be kedden egy új-zélandi feltaláló. A 48 éves Glenn Martin 27 éve teljes titokban dolgozik az intuitív módon saját magáról elnevezett Martin Jet Packen, egy három lábon álló, úgy másfél méter magas gépen, amellyel az eddigi modellek legfeljebb egyperces teljesítményéhez képest fél óráig is lehet repülni, akár 90 kilométeres sebességgel óránként.

Ez a jetpack persze szigorú értelemben véve nem sugárhajtómű, hiszen egy közönséges 120 kilós, V4-es, kétütemű, 200 lóerős benzinmotor biztosítja a felhajtóerőt úgy, hogy két rotort forgat. A csomag része egy 20 literes üzemanyagtartály és a biztonság kedvéért egy ejtőernyő. A feltaláló, aki ötéves kora óta álmodik a repülésről, sokáig másodállásban, a garázsban építette a jetpacket, és bár családja tudta, min ügyködik – az első tesztelő saját felesége volt – senkinek nem beszélhettek a szerkezetről, mert szabadalmi bonyadalmaktól tartott. Aztán néhány éve szerzett egy befektetőt, otthagyta szakmáját, a gyógyszerészetet, és minden idejét a találmánynak szentelte. Most azt reméli, a sikeres bemutató után jövőre akár 10-20 darabot is eladhat a jetpackből, egyenként 100 000 dollárért, vagyis egy A6-os Audi áráért.

Mindez elég jól hangzik, de a valóságban a Martin-féle jetpack elég röhejes; sokkal inkább hasonlít fűnyíróra, mint high-tech eszközre, és a videókon látható teszteken alig egyméteres magasságba emelkedik úgy, hogy két oldalról biztonsági emberek fogják, hogy el ne szabaduljon. Ráadásul a bemutatókon nem kilencvennel megy, hanem legfeljebb kilenccel. Lehet még dolgozni rajta.

Jetpacktörténelem a kezdetektől napjainkig

Martin találmánya persze nem az első a sorban, és remélhetőleg nem az utolsó – igaza lehet a feltalálónak, amikor azt mondja, hogy az önerős repülés az emberiség kollektív pszichéjének része, jetpackkel vagy anélkül. A testhez rögzíthető, viselhető repülő szerkezetek története az antikvitásba nyúlik vissza, amikor is Ikarosz és Daidalosz, ne is folytassuk, tudjuk, mi lett a vége. Majd Leonardo, von Zeppelin, Wright fivérek, ugorjunk.

Az igazi jetpackőrület valamikor a múlt század húszas éveiben kezdődött az Egyesült Államokban a legendás Buck Rogers képregénysorozattal, aztán a második világháborúban a németek előálltak a Himmelstürmerrel, egy testre erősíthető, pulzáló sugárhajtóművel, amit az aknamezőkön vagy szögesdrótakadályokon való átkelésre szántak – ezzel sajnos csak 15 méter magasra és 60 méter messzire lehetett ugrani, így viselője inkább nézett ki nyúlnak, mint madárnak.

A technika végül a hatvanas évekre kezdte utolérni a fikciót. Az amerikai Bell Aerosystems repülőgépgyár és hadiipari beszállító bemutatta a nitrogén- és hidrogén-peroxid-meghajtású Bell Rocket Beltet, ami 260 méterre is elrepült, 96 kilométer per órás maximális sebességgel. Aztán a Bell vérszemet kapott, és a Holdon való közlekedésre kifejlesztette a kétszemélyes POGO-t, de azt a NASA túl veszélyesnek ítélte, és inkább lemondott róla.

A jetpackek legújabb köri története mára több párhuzamos szálon bonyolódik. A Technologia Aerospacial Mexicana 250 000 dollárért (két és fél A6-os Audi áráért) forgalmazza saját készítésű, hidrogén-peroxidos jetpackjét. A mexikóiakkal párhuzamosan dolgozik a coloradói JetPack International, amelynek Go Fast-logós gépei időről időre feltűnnek különböző sporteseményeken – főleg monster truck-versenyek és amerikaifoci-meccsek szünetében repkednek a stadionokban. A hidrogén-peroxidos Jet Pack T-73 ára nem publikus, de meg lehet venni, ha a leendő tulajdonos aláveti magát az alapos kiképzésnek. És ne feledkezzünk meg a kaliforniai Thunderbolt Aerosystemsről sem, amelynek két modellje létezik; közülük a TP-R2G2 végsebessége eléri a 100 kilométert óránként, hatótávolsága több mint egy kilométer, és 75 másodpercig bírja a levegőben, aztán leesik.

Formációban a saskeselyűvel

Jetpacket bárki tervezhet, ha ért egy kicsit az aerodinamikához, van egy garázsa, egy kis pénze és néhány évtizede a kísérletezésre. Saját tervezésű szerkezetet használ a hátizsákos repülők koronázatlan királya is, akit a sajtó rakétaembernek nevezett el, de ő jobban szereti egyszerűen csak jetman-nek vagy fúziós embernek hívni magát. A svájci légierő volt vadászpilótája, Yves Rossy felszállni nem tud és leszállni is csak ejtőernyővel, ha viszont repül, akkor ő a leggyorsabb. Lásd alant.

Jetman merev szárnyra erősített jetpackkel a hátán ugrik ki egy repülőgépből, begyújtja a hajtóműveket, és néhány ezer méter magasban percekig 100 csomós sebességgel (185 kilométer per óra), formációban repül a géppel, amelyből éppen kiugrott. Rossy most éppen a La Manche-csatorna átrepülésére készül.