Placebóhatás és marsi metán

Kórházi kísérletekkel bizonyították, hogy amennyiben a fájdalmat morfiummal próbáljuk csökkenteni, és nem használ, a helyettesítésre szánt sóoldattól megszűnnek kínjaink. Nagyjából ennyi a placebóhatásként ismert, máig megfejtetlen, valószínűleg biokémiai jelenség. "Valahol, valahogyan nagyon hatékony lehet egy csomó semmi" - írja Michael Brooks, a New Scientist cikkének szerzője. "Azt leszámítva, hogy nem egészen semmiről van szó." Nem tudjuk, mely betegségek esetében működik, melyeknél nem.

Viszont - a következő paradoxon - ha a sóoldathoz a morfium hatását blokkoló naloxont adunk, újból fájdalmaink lesznek. Fabrizio Benedetti, a Torinói Egyetem kutatója bebizonyította, hogy a sóoldat csökkenti a Parkinson-kórosok remegését is. Az agy bizonyos részének neuronjai ritkábban tüzelnek ilyenkor, de nem tudni, miért.

A horizont-probléma

A csillagászat (és az elméleti fizika) egyik legfőbb talánya, hogy a mikrohullámú háttérsugárzás mindenhol azonos hőmérsékletet okoz. Márpedig a kozmosz két széle huszonnyolc milliárd fényévre van egymástól, miközben univerzumunk "mindössze" tizennégy milliárd éves. Mivel a fénysebességnél semmi sem gyorsabb, a sugárzás horizontok közötti ilyetén terjedésére, a hőmérséklet-egyensúlyra sincs magyarázat.

Talán a Nagy Bumm utáni elképesztően gyors tágulás - vélik egyesek. De mi válthatta ki a tágulást? Képtelenek vagyunk magyarázatot adni az anomáliára.

Ultraenergikus kozmikus sugarak

A kozmikus sugarak az univerzumon majdnem fénysebességgel átszáguldó protonok, néha pedig atommagok. Mi az eredete ezeknek a - természetben valaha megfigyelt legenergikusabb - részecskéknek?

Áthaladva a téren, az alacsony energiatartalmú fotonokkal összeütközve annyit veszítenek energiájukból, hogy - figyelembe véve a speciális relativitás-elméletet - (a nem a mi galaxisunkból eredő sugarak) a Földre érve legfeljebb ötször tíz a tizenkilencediken elektronvoltot produkálnak.

Igen ám, csakhogy az utóbbi tíz évben japán csillagászok a limiten túlmutató, viszont egész biztosan nem a mi galaxisunkból jövő sugarakat figyeltek meg. Rosszul látták? Esetleg Einstein tévedett?

A belfasti homeopátia-eredmények

Madeleine Ennis, a belfasti Queen's Egyetem gyógyszerésze elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra bebizonyítja: a homeopátia ostobaság. Ultrahíg hisztaminoldatot tesztelt gyulladásban lévő emberi fehérvérsejteken. Ha a sejteket megtámadják, hisztamint bocsátanak ki magukból. Mihelyst kibocsátódtak, meggátolták a további folyamatot. A kísérletet megismételték négy különböző laboratóriumban - mindig ugyanaz lett az eredmény. Azaz a homeopatikus megoldások és a hisztamin egyformán működtek. Előbbiek lényege, hogy növényi szenet, halálos pókmérget és egyebeket addig hígítsunk etanolban, majd vízben, amíg egy molekulányi se marad belőlük. Teljesen mindegy, az eredeti gyógyanyag így is, úgy is érezteti hatását - vallják a homeopátia hívei.

Vitatható álláspont, viszont a belfasti eredmények arra utalnak, hogy mégiscsak "van valami." Képtelenek vagyunk magyarázatot adni - írta Ennis: "Ha mindez igaz, könnyen lehet, hogy a fizikát és a kémiát is újra kell írnunk."

Sötét anyag

A hetvenes évek végén Vera Rubin, a washingtoni Carnegie Intézet csillagásza különös anomáliára lett figyelmes: mivel kölcsönös gravitációs vonzásuk centripetális erőket hoz létre, a galaktikus anyagok centrális pont körül keringenek.

Viszont a megfigyelt forgáshoz nincs elegendő tömeg a galaxisban. Ahhoz, hogy a galaxis ne hulljon szét, a láthatónál több, valamiféle "sötét anyag" feltételezhető.

Senki nem tudja, valójában mi is ez a (akár az univerzum tömegének kilencven százalékát kitevő) "sötét anyag". Talán nem is létezik? Amennyiben így van, át kell értelmeznünk a gravitációt és Newton törvényeit.

Metán a Marson

1976. július 20-án a Viking leszállóegység karbon-14 tápanyagot is tartalmazó marsi terepmintát gyűjtött be. Márpedig, ha karbon-14, akkor metán is, és ha metán, akkor valószínűsíthető a marsi élet.

A többi - organikus molekulákat azonosító - akkori eszköz viszont nem talált semmiféle életre utaló jelet, anyagot. A legutóbbi terepjárók vizsgálódásai ugyanakkor egyre bizonyosabbá teszik, hogy valaha nedves, életre alkalmas volt a bolygó felszíne.