Megtalálták a világ legkisebb kígyóját
A Leptotyphlops carlae nevű kígyót, amely az ismert 3100 kígyófaj közül a legkisebb, Dr. Blair Hedges, a Penn állami egyetem biológusa találta a Karib-térségben található Barbadoson egy szikla alatt. "Megrémültem, amikor megfordítottam a követ és megtaláltam. Az első után vagy száz követ felforgattunk, mire találtunk még egyet" - mondta Dr. Hedges a BBC-nek.
A biológus szerint a kígyó termeszekkel táplálkozik, és csak ezen az egy karibi szigeten él. Nem ez az első eset, hogy a kígyót látták. Három példányt régebb óta gyűjteményekben tárolnak: egyik a londoni természettudományi múzeumban, kettő pedig egy martinique-i múzeumban található. Ezeket a Hedges-féle felfedezés előtt nem tudták azonosítani.
Dr. Hedges szerint nagyon nehéz az új fajt azonosítani, amikor az egyed teste ennyire kicsi. "A kis állatokon található különbségek sokkal finomabbak éppen ezért gyakran észrevehetetlenek", mondta, majd hozzátette, a genetikai ujjlenyomat ma már pontos lehetőséget jelent a fajok elkülönítésére.
Ez a faj rendkívül ritka, eddig észrevétlenül éldegélt, és a kutatók szerint nagyon hamar ki is halhat. Barbados szigetének 95 százaléka ma már fák nélküli, a maradék erdőrészek pedig kihalás szélén állnak. "Ha az utolsó erdőrész is eltűnik, az új kígyófaj néhány hónappal felfedezése után kipusztulhat", írja a BBC.
Bár a kígyók gyakran száz tojást is raknak, ennek a fajnak az egyedei csupán egyet. A felfedező szerint ez a kis méretű állatok jellemzője. Amikor az ivadék kibújik a tojásból, körülbelül fele akkora, mint egy felnőtt, vagyis emberi léptékkel számítva olyan, mintha egy anya körülbelül 30-40 kilós bébinek adna életet.