További Tudomány cikkek
A Shenzhou 2 orbitális pályán |
Kína a hetvenes években kezdte űrprogramját, és tavaly novemberben sikerrel tesztelte a Shenzhou (avagy Szent Hajó) nevet viselő űrjárművet, amely embereket is képes szállítani. Kína reméli, hogy saját űrhajósait is felküldheti, felzárkózva a saját nemzeti űrprogramot megvalósító USA-hoz és Oroszországhoz.
Korábbi sajtóhírek arra utaltak, hogy az év vége előtt következhet a Shenzhou második tesztje, majd a kínaiak legénységet is felküldenek az űrhajóval. Luan Enjie most kissé módosított a határidőkön, és azt mondta, a kísérleti űrjármű több sikeres repülése után képzelhető el emberek kilövése.
Ennél határozottabb kijelentéseket tett azonban az űrprogram hosszú távú céljaival kapcsolatban. Elkezdjük a Hold felderítését, és aktívan részt veszünk a Mars-expedícióban - jelentette ki az űrkutatásai hivatal vezetője.
Zhuang Fenggan rakétamérnök, a kínai tudományos társaság alelnöke hozzátette: egy napon a Holdon állandó űrkikötő létesülhet, és az űrhajósok esetleg értékes nyersanyagokra is bukkanhatnak.
De a sci-fibe illő álmokon innen annyi bizonyosan látszik, hogy a kínai űrprogram rövid távon gazdasági és katonai hasznokat hoz. Luan Enjie elmondta, új generációs rakétákat fejlesztenek ki, és kínai gyártmányú távközlési műholdakat értékesítenek a külföldi érdeklődőknek. A nagyszabású tervek teljesítésére az országban tudósok, mérnökök és menedzserek integrált hálózatát hozták létre.
A titokzatos Project 921 nevet viselő kínai űrrepülési program az elmúlt években lendült mozgásba. A kínai tudósok segítséget kapnak a tapasztalatokkal rendelkező Oroszországtól, és évről évre nagyobb költségvetést a lemaradástól tartó kínai kormánytól. A program teljes skálája és méretei mindazonáltal ismeretlenek. Az állami média beszámolói szerint kínai űrhajósok érkeztek Oroszországba kiképzésre, miközben az is köztudott, hogy korábban már legalább két űrhajóst kiképeztek.