Megfagyunk vagy megsülünk?

A jelentést négy részletben hozzák nyilvánosságra, pénteken csak az elsőt teszik közzé. A magyar idő szerint délelőtt fél tízkor kezdődő sajtótájékoztatót az IPCC honlapján élőben is lehet majd követni. Addig is érdemes áttekinteni, milyen tények, hazugságok és cáfolatok ismertek erről a sokat vitatott témáról. Minden esetben a jelenleg uralkodó tudományos véleményt vettük alapul.

Minél közelebb kering egy bolygó a napjához, annál melegebb.

Általában igaz, de a Naprendszerben is találunk kivételeket. Ez a földi klímaváltozással szinte mindig együtt emlegetett üvegházhatás, vagyis a légkör hővisszatartó képessége miatt lehetséges. Az üvegházhatás egy bolygón akkor válhat jelentőssé, ha az égitest üvegházhatású gázokat (mindenekelőtt szén-dioxidot és metánt) számottevő arányban tartalmazó, sűrű légkörrel rendelkezik. Ha a nap felmelegíti egy ilyen bolygó felszínét, a felszín hősugárzást bocsát ki, aminek nagy része visszaverődik a légköri üvegház-gázokról. Ez a mechanizmus tette lehetővé, hogy Földünk lakhatóvá váljon a most ismert élet számára, az üvegházhatás nélkül több mint 30 fokkal hidegebb lenne bolygónkon.

Két, méretben a Földhöz hasonló szomszédunk, a Mars és a Vénusz jó példa a jelenség szélsőségeire. A Vénusz légkörének több mint 95 százaléka szén-dioxid, ezért ott az üvegházhatás átlagosan 450-470 Celsius-fokra hevíti a felszínt – ez nagyjából kétszer annyi, mint a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr hőmérséklete. A Marson ezzel szemben ritka légköre miatt elhanyagolható az üvegházhatás, a felszíni átlaghőmérséklet pedig mínusz 50 fok körül alakul. (Nem véletlen, hogy a Mars lakhatóságát célzó, egyelőre sci-fibe illő tervek a jégsapkákban rejlő szén-dioxid felszabadításával, és az így előidézett nagyobb üvegházhatással számolnak.) Az üvegházhatás egyensúlya kényes, mértéke emberi beavatkozás nélkül is ingadozik.

Globális felmelegedés márpedig nincs.

Nem igaz. Az egyre pontosabb műszerek és modellek azt jelzik, és szinte az összes szakértő azt hangoztatja, hogy a felmelegedés évtizedek óta tart, bár ma már inkább klímaváltozásnak hívják a jelenséget (hiszen az éghajlati anomáliák nem feltétlenül szokatlan forróságban nyilvánulnak meg). Internetes lapok archívumaiból egyébként szépen követhető, ahogy az utóbbi években az eleinte a felmelegedés tényét is tagadó szkeptikusok taktikát váltottak. Ma már a többségük elismeri a klímaváltozást, csak kevésbé tulajdonítják az ember művének, vagy azt hangoztatják, hogy a szükséges intézkedésekkel még bőven ráér az emberiség.

Klímaváltozás régebben is volt, mégis túléltük.

Igaz. Az elmúlt években már tudományosan is igazolták azt a régi sejtést, hogy létezett egy középkori meleg periódus. Ez a nagyjából 500 éves – 800 és 1300 közötti – időszak olyan meleg volt, hogy a vikingek letelepedtek Grönlandon, és eljutottak Amerikába is. A meleg periódust rövid átmenet után a "kis jégkorszakként" emlegetett évszázadok követték. Ez a tizenhatodik századtól nagyjából 1850-ig tartott, és kemény, hosszú telek kísérték (1780-ban például befagyott New York kikötője).

Érdekes, hogy a vadabb elméletek már ezeket a változásokat is az emberi beavatkozáshoz kötik. William Ruddiman paleoklimatológus szerint már a 8000 évvel ezelőtti erdőirtások is meglátszottak az éghajlat alakulásán, holland tudósok nemrég közölt tanulmánya pedig úgy tartja, a kis jégkorszak oka az volt, hogy a pestisjárványokat követően az erdők nagy területeket hódítottak vissza.

A most tapasztalható felmelegedés a XX. században kezdődött.

Nem igaz. A XIX. század második felében a felszín és az óceánok átlaghőmérséklete 0,75 Celsius-fokkal emelkedett. Megoszlanak a vélemények, hogy ezért az iparosodás okolható, vagy a kis jégkorszak természetes utóhatásaként könyvelhetjük el. Az viszont igaz, hogy a felmelegedés felgyorsult a XX. században, különösen az utolsó negyedében. Az elmúlt 30 évben nagyjából 0,8 Celsius-fokkal nőtt a földfelszín átlaghőmérséklete, az óceánoké pedig kb. 0,4 Celsius-fokkal.

Egyre melegebb évek jönnek.

Részben igaz. A melegedést előidéző és tompító hatások ingadozásai miatt nem mondhatjuk el, hogy minden év forróbb, mint az előző, de az átlaghőmérséklet változásának görbéje az utóbbi évtizedekben kétségtelenül felfelé ível. Ezt mutatja az is, hogy amióta a XIX. század végén lehetővé vált, hogy az egész bolygón mérjék az átlaghőmérsékletet, 1998 és 2005 volt a két legmelegebb év (megoszlanak a vélemények arról, hogy a kettő közül melyik volt az igazi rekord). 2007-re még nagyobb hőséget jósolnak. Az IPCC 2001-es jelentése szerint 2100-ig még 1,4-5,8 fokkal nő az átlaghőmérséklet, ám ezeket a számokat a pénteki újabb közlemény bizonyára pontosítja.

A mostani klímaváltozáshoz semmi köze az embernek.

Ma már kijelenthetjük, hogy ez nem igaz, annak ellenére, hogy még 2006-ban is sokan vitatták a globális felmelegedés okait. Az utóbbi másfél évtizedben kirobbant viták, tanulmányok és ellentanulmányok után a tudósok nagy része megegyezésre jutott. 2004 végén a Science című tudományos magazin egy sokat idézett publikációban 928 olyan tanulmányt hasonlított össze, amelyek a megelőző tíz év globális felmelegedéssel kapcsolatos kutatásait közölték. A magazin munkatársai arra jutottak, hogy a tanulmányok háromnegyede úgy véli, az elmúlt 50 évben tapasztalt klímaváltozásért leginkább az üvegházhatást fokozó emberi tevékenység okolható (a maradék egynegyed többsége nem foglalt állást). Az elmúlt két év csak újabb eredményekkel támasztotta alá ezt a konszenzust.

A mostani klímaváltozásért csak az ember felelős.

Nem tudni, hogy igaz-e, de valószínűleg nem. Az üvegházhatás erősödése mellett más teóriák is magyarázzák a jelenséget, és nem eldönthető, hogy a klímaváltozás milyen arányban tulajdonítható emberi és természetes okoknak. Mindenesetre a többi elméletben is lehet némi igazság. Egy nézet szerint a felmelegedés a korábbi kis jégkorszak természetes utóhatása. Számos tudós úgy véli, hogy a vulkanikus és a naptevékenység alakulását sem lehet kihagyni a modellekből, és sokszor idézik a Milankovics-elméletet is. Milutin Milankovics szerb matematikus a Föld keringési pályájában beálló időszakos változásoknak tulajdonította az éghajlatváltozásokat és a jégkorszakokat (a középkor klímaváltozásai alátámasztják ezt az elméletet). Meg kell említeni a "városi hősziget" jelenséget is, vagyis azt, hogy a sűrűn lakott településeken a felszíni jellemzők miatt melegebb a hőmérséklet, és ez befolyásolhatja a mérések pontosságát. Az újabb modellek általában már számolnak a fenti tényezőkkel is, és valószínű, hogy az emberi beavatkozás mellett kis mértékben természetes okok is hozzájárulnak a klímaváltozáshoz.

A szén-dioxid aránya csak lassan nő a légkörben.

Nem igaz. Az utóbbi 50 évben több mint 20 százalékkal nőtt a szén-dioxid légköri koncentrációja, körülbelül 310 milliomod térfogatrészről (ppm) a rekordnak számító 380 ppm-re. Ez az érték soha nem volt még ilyen magas, amióta ember él a Földön, csak évmilliókkal ezelőtt. Az IPCC 2001-es jelentése 2100-ra 541 és 970 ppm közé teszi a szén-dioxid légköri koncentrációját, attól függően, hogy milyen mértékben csökkenti az emberiség a szén-dioxid-kibocsátást. Az ember által a légkörbe küldött szén-dioxid nagy része a szénhidrogének (kőolaj, földgáz) elégetése során keletkezik.

A klímaváltozás hatásait már most is érezzük.

Igaz. Számtalan mérés, tanulmány, leszakadt jéghegy és gyorsuló gleccser támasztja alá ezt az állítást. A klímaváltozás hatásait már csak a legmegátalkodottabb klímaváltozás-tagadók vonják kétségbe, például James Inhofe amerikai szenátor, aki legutóbb ősszel próbálta elbagatellizálni a problémát és higgadtságra inteni a médiát – ez utóbbit némileg joggal.

El fognak tűnni a sarki jégsapkák.

Elképzelhető. A jégsapkák vizsgálata kevésbé kiterjedt, mint például a hőmérséklet mérése, ezért nagyobb a bizonytalanság ebben a kérdésben. Annyi biztos, hogy a sarki jégtakarók olvadnak, mégpedig sokkal gyorsabban, mint azt a 2001-es IPCC-jelentés előrevetítette. Bár nem lehet kizárni, hogy egy erős és hosszan tartó a klímaváltozás már a XXI. században teljesen eltünteti majd a sarki jeget, eddig kevés tudományos tanulmány jelentette ki ezt. A jégtakarók olvadása nemcsak azért probléma, mert emelkedik a tengerszint, hanem azért is, mert a víz több hőt képes elnyelni mint a jég, ami további felmelegedést eredményez.

Megnő a tengerszint.

Igaz, csak azt nem tudjuk, milyen mértékben. Az IPCC 2001-es jelentése száz év alatt legfeljebb 90 centiméteres emelkedéssel számolt, azonban valószínű, hogy a növekedés ennél nagyobb lesz. A modellek és előrejelzések bizonytalansága e téren is nagy, hiszen a jelenség szoros összefüggésben van a jégsapkák olvadásával. Egy tavalyi tanulmány ötméteres emelkedést jósol 2100-ra (ez betenne többek között New Yorknak és Londonnak is), de 14 méterrel kalkuláló szakcikket is találhatunk. Egyébként a tengereket és óceánokat más szempontból is érzékenyen érinti a klímaváltozás, ezek nyelik el ugyanis a szén-dioxid jelentős részét. Melegebb vízben azonban nehezebben oldódik a szén-dioxid, ez pedig az óceánok savasodásához vezet. A víz felmelegedése és kémhatásának változása érzékenyen érinti majd a tengeri állatokat, a kihalás veszélye elsősorban őket fenyegeti.

Meghülyül az időjárás.

Mai fogalmainkat alapul véve erre biztosan számíthatunk, bár inkább a század második felében. A gyakori árvizeket és aszályokat okozó egyenlőtlen csapadékeloszlás olyan probléma, amellyel a Föld minden országának szembe kell majd néznie. Bizonyára lesznek további anomáliák is, de ezek még erősen vitatottak. Közülük a két leggyakrabban emlegetett a hurrikánok, tornádók erősödése, illetve néhány betegség (például a malária) térhódítása.

Kihalnak a jegesmedvék.

Bármennyire is szeretnénk azt írni, hogy nem igaz, csak bizonytalan hümmögéssel tudjuk kecsegtetni olvasóinkat. A jegesmedve (és több sarkvidéki állat, fókák és madarak) természetes élettere a jég. Ha elolvad a jégtakaró, valószínű, hogy csak az állatkertekben marad néhány példány mutatóba. Természetes környezetükben ugyanis a jég olvadására a medvék azzal reagálnak, hogy úszva próbálnak megfelelő jégtáblákat keresni. Ha nem találnak, megfulladnak – mint azt biológusok Alaszka mellett többször is megfigyelték.

Még pár év, és nem síelhetünk Európában.

Nem igaz. Kétségtelen, hogy a téli turizmusnak nem tesz jót a klímaváltozás, de a mi életünkben legfeljebb a síszezon rövidülését tapasztalhatjuk meg. Az éghajlat természetes ingadozásnak köszönhetően pedig igazi telek is lesznek még.

Magyarországot nem érinti a klímaváltozás.

Nem igaz, a Föld minden országát érinti. Mika János éghajlatkutató az Indexnek korábban elmondta, hogy a jelenlegi átlagnál magasabb hőmérséklettel, és egyenetlenebbül eloszló csapadékmennyiséggel kell megbirkóznunk ebben a században.

Istenem, végünk, meg fogunk sülni!

Így van: a Nap felpuffad és felperzseli a bolygónkat – ez azonban csak évmilliárdok múlva esedékes. A klímaváltozásnak belátható időn belül nem lesznek ilyen drasztikus hatásai, egyébként is 10 armageddonból 9-et nem tudós, hanem újságíró vizionál. Kellemetlen lesz a klímaváltozás, de még 2100-ban sem fogunk beledögleni. Addigra pedig az olykor vad ötletekkel (például kozmikus napfénytetővel) kísérletező tudomány is jut valamire. Reméljük.

Istenem, végünk, meg fogunk fagyni!

Nem igaz. Régi tévhit, hogy a klímaváltozás eredményeként a Golf-áramlat lehűl és Észak- és Nyugat-Európára új jégkorszak köszönt. Ma már tudjuk, hogy a korábbi becslések túlzók voltak, és az áramlat teljes leállása nem valószínű. Elképzelhető, hogy az áramlat tényleg lehűl, de ettől a mostanihoz képest csak néhány fokkal csökken az érintett országok időjárása – szó sincs tömeges fagyhalálról.

Csak a következő száz évet kell túlélnünk, utána már minden rendben lesz.

Nem igaz. Bár a modellek zöme csak 2100-ig számol, a szén-dioxid koncentrációjának ugrásszerű növekedése még sokáig éreztetni fogja a hatását. A felmelegedés még évszázadokon keresztül folytatódni fog.

Eh, ezek a számítógépes modellek nem érnek semmit.

Nézőpont kérdése. Abból a szempontból valóban nem jók, hogy konkrét eseményeket (például egy bizonyos hurrikánt) ritkán jeleznek előre, viszont egyszerűen nincs jobb, elfogadottabb eszköz a klímaváltozás előrejelzésére. Az újabb modellek roppant bonyolultak, a különböző lehetséges okok mellett a föld népességének alakulásával és az egyes országok gazdasági növekedésével is számolnak. Egy megosztott elemzőprogram pedig lehetővé teszi, hogy az otthoni számítógépek is bekapcsolódjanak egy modell kalkulálásába.

Értelmetlen a globális felmelegedés ellen harcolni, úgyis bekövetkezik.

Vitatott. Kétségtelen, hogy ha most azonnal leállnánk az összes üvegházhatású gáz kibocsátásával, a felmelegedés még folytatódna, mivel a mechanizmus egy idő után öngerjesztő. A hőmérséklet növekedésével ugyanis az óceánok párolgása is fokozódik, a vízgőz nagyobb koncentrációban fordul elő a légkörben, és ez tovább erősíti az üvegházhatást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy karba tett kézzel ülhetünk. Nehezen védhető álláspont az is, hogy a globális felmelegedés nem a mi problémánk, majd az unokáink megoldják.

Akkor viszont azonnal cselekednünk kell!

Nyilvánvaló, de az már korántsem világos, hogy mit kell tennünk. Ez a kérdés sokszor heves vitákat szül, nem tiszta, hogy a klímaváltozás okainak visszaszorítása vagy a tüneti kezelés fontosabb feladat. Az emberiség eddigi legnagyobb eredménye e témában a kiotói egyezmény, amelyhez az ENSZ szinte minden országa csatlakozott. Az egyezmény az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célozta meg, és minden aláíró országnak kvótát szabott ki. Nagy port kavart, amikor az Egyesült Államok gazdasági érdekekre hivatkozva nem ratifikálta az egyezményt, de azóta a megállapodás több kritikát kapott, nem csak az amerikaiak részéről. A kiotói egyezmény ugyanis nagyon nagy költség révén ér el nagyon keveset, és mind többen vannak, akik úgy vélik, hogy az egyezmény betartása pénzpocsékolás.

A pálforduláson átesettek közül Bjorn Lomborg, a világ egyik vezető közgazdásza a legismertebb. Lomborg, aki szkeptikus enviromentalistának tekinti magát, Nobel-díjasokból verbuvált csapatot, akik a Föld legégetőbb problémáit rakták sorba. A klímaváltozás fékezése listájuk végére került abból a megfontolásból, hogy a projekt "árából" a lista első négy-öt helyezettjének (többek között az AIDS visszaszorítása és a kereskedelem liberalizálása) finanszírozása is kijön. A gazdaságosság sokat hangoztatott szempont a megoldásoknál is: a fosszilis tüzelőanyagok kiváltására szánt energiaforrások (biodízel, napelem, stb.) előállítása például jelenleg jóval kevésbé gazdaságos, mint a jó öreg benziné (bár Amerika megalapozott és átgondolt bioetanol programmal rendelkezik). Lomborgékat egyébként sokan idealistáknak tekintik mondván, mit érülnk a liberális kereskedelemmel, ha közben összeomlik a klímánk?

A legfontosabb most talán mégis az, hogy minél többet megtudjunk a klímaváltozásról. A modellek még mindig nagyon bizonytalanok, és csak pontosabb információk révén kerülhetünk el egy olyan elhamarkodott lépést, mint amilyennek sokan tartják a kiotói egyezményt. Addig is maradnak a figyelemfelhívó akciók, például az Ítéletnap Órájának átállítása vagy az Emberek a Globális Klímaváltozás Ellen felhívása, amely arra buzdít mindenkit, hogy február 1-jén 19:55-kor 5 percre kapcsoljon ki a környezetében minden elektromos berendezést.

A politikusok kampánycélokra használják a témát.

Sajnos igaz, különösen az Egyesül Államokban. A republikánusok előszeretettel bagatellizálják a klímaváltozást, a demokraták pedig hajlamosak túlzásokba esni, különösen elnökválasztás idején. Egy jellemző példa Al Gore volt alelnök kiegyensúlyozottnak nem nevezhető filmje, a Kellemetlen igazság, amire az energiaipari lobby egy szén-dioxidot népszerűsítő reklámkampánnyal válaszolt. Botrányok is akadnak: egy évvel ezelőtt a NASA szóvivője volt kénytelen lemondani, mert kiderült, meg akarta akadályozni, hogy az űrhivatal egy tudósa interjút adjon. A Bush-kormányt is azzal vádolják, hogy rendszeresen cenzúrázta és befolyásolta az állami klímakutatások túlságosan borúlátó jelentéseit.

Sajnos a kínos esetek az IPCC-t sem kerülték el. A 2001-es jelentést készítők egyike, John Christy elismerte, hogy a legpesszimistább, száz év alatt 6 fokos emelkedést jósoló modell néhány kormány nyomására, az utolsó pillanatokban került be a jelentésbe. Christopher Landsea hurrikánszakértő még a tanulmány elkészülése előtt elhagyta a projektet, mert elmondása szerint oly mértékben befolyásolták a munkáját, hogy a jelentés elvesztette semlegességét. A legnagyobb skandalum azonban egy grafikon körül bonyolódott, amit az IPCC egyik vezető tudósa, Michael Mann készített. A grafikon az átlaghőmérséklet változását mutatta az utóbbi évszázadokban, ám a középkori meleg periódust és a kis jégkorszakot nem lehetett rajta felfedezni. Az alakja miatt "hokiütőnek" nevezett grafikont évekkel később a tudósok ízekre szedték. Bízzunk benne, hogy a 2007-es jelentéshez nem kötődnek majd az efféle malőrök.