Eltűnhet a Kilimandzsáró hava
Az Ohiói Állami Egyetem kutatói már régóta figyelemmel kísérik a Tanzánia területén fekvő hegy gleccserének visszahúzódását, és megállapították, hogy a jégmező az elmúlt években láthatóan kisebb lett. A szakértők az emelkedő hőmérsékletnek, a csökkenő mennyiségű csapadéknak és a csekély mértékű felhőzetnek tulajdonítják a jég visszahúzódását – derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) internetes oldalán hétfőn közölt tanulmányból.
Lonnie Thompson és kollegái közvetlen mérésekkel és légi felvételekkel is vizsgálták a gleccser nagyságát és szélességét. Becslések szerint a jég mennyisége 1912 és 2007 között 85 százalékkal csökkent. Az utóbbi időben a folyamat különösen felerősödött: 2000 és 2007 között a gleccser 26 százalékot veszített mennyiségéből. Az aggasztó jelek láttán a tudósok a jég visszahúzódásának drámai felgyorsulására figyelmeztettek. Amennyiben az éghajlati körülmények nem változnak, a gleccser már 2022 és 2033 között teljesen eltűnhet.
A Kilimandzsáró hava becslések szerint 11 700 éve fedi a hegyet.