Kornélia
1 °C
14 °C

Lehűlt a Föld, amikor kihaltak a mamutok

2010.05.26. 11:03
A mamutok táplálkozásuk több millió tonna metánt juttattak a levegőbe - magyarán az emésztésük során telefingották és -böfögték üvegházhatású gázzal a Föld légkörét. Amikor kihaltak, megszűnt az üvegházhatás, ami addig ellenállt a jégkorszaknak.

13 ezer éve mamutok népesítették be Észak-Amerikát és Szibériát, amelyek aztán pár száz év alatt – köszönhetően elsősorban a korai emberi törzsek vadászainak – kipusztultak. Nagyjából ekkor következett be a Younger Dryas nevű minijégkorszak, ami 1300 évig tartott, és amikor a Föld átlaghőmérséklete a mainál 12-15 fokkal volt hidegebb. A University of New Mexico egyetem kutatói most összefüggést találtak a két esemény között, és azt állítják, a mamutok kihalása hozzájárult a bolygó gyors lehűléséhez.

A mamutok növényevők voltak, szerves anyagok bomlásakor pedig metán képződik, ami üvegházhatású gáz, méghozzá a szén-dioxidnál harmincszor erősebb. A nagy testű, óriási területeket benépesítő állatok emésztése során hatalmas mennyiségű metán, a kutatók számításai szerint évente 10 billió gramm került a légkörbe, ami hasonló problémát jelentett, mint manapság a tehenek és birkák metántermelése.

A mamutok termelte metán ahhoz nem volt elég, hogy globális felmelegedési folyamatot indítson be, de az üvegházhatással ellensúlyozta a lehűlési folyamatokat. Amikor aztán az ősember elkezdte kiirtani a mamutokat, a metánkibocsátás drámaian csökkent: az utóbbi 500 ezer évből vannak adataink a légkör metántartalmáról, és a mamutok megfogyatkozásához kapcsolt csökkenés messze a legnagyobb az összes változás közül.

Grönlandi jégminták elemzése azt mutatta, hogy 180 ppb (parts per billion, vagyis az adott anyag egymilliárd részecskében mért mennyisége) volt a csökkenés, és a tapasztalat azt mutatja, hogy 20 ppbv felel meg 1 Celsius-foknyi lehűlésnek.

A légkör megtisztulása így pár száz évre 9 fokkal csökkentette a hőmérsékletet 13 ezer évvel ezelőtt, ami a tudósok szerint arra mutat, hogy az emberi beavatkozás a Föld klímájának alakulásába már sokkal korábban elkezdődött, és sokkal nagyobb hatású volt, mint gondoltuk.